A "jövo század lesz a végső", mondta Faludy a 21. századra gondolva.

A reggel tudtam meg Sacitól, hogy a tegnap elhunyt Faludy György. 21 nap múlva töltötte volna a 96-ik születésnapját. Szerintem nincs is értelme azt taglalni, hogy mekkora veszteség ez a magyar irodalomnak és általában a magyarságnak. Isten nyugtassa!

Faludy György (1910-2006)

Faludy a magyar irodalom egyik jeles költője, írója és műfordítója. Kétszer el kellett meneküljön Magyarországról. Első alkalommal (1938-ban) zsidó származása és politikai nézetei miatt kellett ezt tegye, második alkalommal 1956-ban menekült el. Összejárta az egész világot és mindenhol, ahol élt, nyomot hagyott maga után. Erre bizonyítékul szolgál az, hogy tavaly emlékparkot készültek létesíteni tiszteletére Torontóban.
Továbbá képek magyarázattal.
„Torontóban az utolsó tizenöt év alatt egy huszonnégy emeletes felhőkarcolóban laktam. Az épület kertjében mókusokat etettem minden nap; már vártak rám, amikor lementem. (...) A fényképet a galambbal Jaqueline d’Amboise készítette rólam. Gondosan ügyelt rá, hogy a galamb szárnyának és az én hajamnak fehérje valahogy összeköttetésbe
lépjen egymással.”




2004. január 31-én a Magyar Kultúra Napja Orosházán. Az idős mesterrel Korbely György újságíró beszélgetett. Milyen szép társítás a könyv a borral... >>> >>>


Nem látom értelmét, hogy többet írjak Faludyról, mert nem látom, hogy mit írhatnék még, amit mások nem írtak volna meg előttem. Elhunyásáról a Népszabadságban lehet olvasni, életéről és munkásságáról itt lehet olvasni (ezen az oldalon található pár vers az erotikus versfordításaiból is), művei egy részét meg itt találjótok meg.

S most következzen pár vers a kedves költőnktől. Az első vers Villon balladájának átköltött fordítása, a második magáról beszél és az utolsó három pedig erotikus versfordítás különböző költőktől. Remélem, legalább annyira fognak tetszeni nektek, mint nekem... :D

Ballada a senki fiáról

Mint nagy kalap borult reám a kék ég,
és hû barátom egy akadt: a köd.
Rakott tálak között kivert az éhség
s halálra fáztam rõt kályhák elõtt.
Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak,
s szájam széléig áradt már a sár,
utam mellett a rózsák elpusztultak
s leheletemtõl megfakult a nyár,
csodálom szinte már a napvilágot,
hogy néha még rongyos vállamra süt,
én, ki megjártam mind a hat világot,
megáldva és leköpve mindenütt.

Fagyott mezõkön birkóztam a széllel,
ruhám csupán egy fügefalevél,
mi sem tisztább számomra, mint az éjjel,
mi sem sötétebb nékem, mint a dél.
A matrózkocsmák mélyén felzokogtam,
ahogy a temetõkben nevetek,
enyém csak az, amit a sárba dobtam,
s mindent megöltem, amit szeretek.
Fehér derével lángveres hajamra
s halántékomra már az õsz feküdt,
és így megyek, fütyülve egymagamban,
megáldva és leköpve mindenütt.

A gyõztes ég fektette rám a sátrát,
a harmattól kék lett a homlokom,
s így kergettem az Istent, aki hátrált,
s a jövendõt, amely az otthonom.
A hegytetõkön órákig pihentem
s megbámultam az izzadt kõtörõt,
de a dómok mellett fütyülve mentem
s kinevettem a cifra püspököt:
s ezért csak csók és korbács hullott árva
testemre, mely oly egyformán feküdt
csipkés párnák között és utcasárban,
megáldva és leköpve mindenütt.

S bár nincs borom, hazám, se feleségem
és lábaim között a szél fütyül:
lesz még pénzem és biztosan remélem,
hogy egy nap nékem minden sikerül.
S ha megúntam, hogy aranytálból éljek,
a palotákat megint otthagyom,
hasamért kánkánt járnak már a férgek,
és valahol az õszi avaron,
egy vén tövisbokor aljában, melyre
csak egy rossz csillag sanda fénye süt:
maradok egyszer, Francois Villon, fekve -
megáldva és leköpve mindenütt.

József Attila temetése

Nem hívlak már. Jól tetted így, Attila:
kamasz szemed és fonnyadt bajuszod
hadd pihenjen örökre itt a lila

domboldalon s szétroncsolt, lecsukott
szembogarad ne nézze többé fájón,
mint járnak úri fogatok lucsok

úton s a pernye hogy esõz a gyáron
s miként lesz mindig másé az öröm -
mert különös nép lakozik e tájon,

a kisbírónak elõre köszön,
s kész dáridón urát hogy felköszöntse,
míg lõre-borba fúl az õs közöny -

hiába volt a versek vér-özönje,
testednek jobb már, hogyha így rohad:
e kornál nem durvább a föld göröngye,

és nem keményebb a tehervonat
vaskereke Babits Mihály szívénél.
Mert görcs, bolond görcs lett a gondolat

vak városunkban, mely reszketve él még,
de új vezér felé görnyed háta,
vagy dunyhái alatt kushad, míg éjfél

után az õrület csapatja járja,
s felbérelt, hitvány, fokos bitangok
garázdálkodnak szerteszét s a gyáva

polgár lapul. Fúhattál riadót
undornak, félelemnek és közönynek -
becsapott, hogy ne sírj, a kiadód,

azt mondta: tõled kétszer annyi könyvet
adott el, mint amennyit eladott,
s mikor rájöttél nem tudtad a könnyet

elfojtani - mert nem volt olvasód,
nem kellettél! Álirodalom kellett,
buta regények s szemét darabok

kellettek nálunk, amíg a lehelet
lassan kifogyott tüdõdbõl s a póz
a drága, a csibészes, mit mint gyermek

hordtál, lehullt, és agyonkínzott
fejedben az õrület vert tanyát.
Mostohaapád ûzött, a kopott

vén Államgép - de szeretõ anyád
is volt, a Haza, és talán ezért
nem volt otthonod s bútoros szobák

közt csavarogtál, havi negyvenért,
és kávéházak füstös páholyában
ültél, kit senki nem hív és nem ért.

De most elmentél s mint golyót a fában
hagytad szívünkben minden szavadat,
s oly messze vagy tõlünk, túl a halálban,

hogy bennünk csak a borzalom maradt,
meg napjaink sötét gyászmenete,
míg felzokogunk, európaiak

a sok turáni közt e fekete
földön. Aludj hát: víz meg ég
nem volt még lágyabb és kékebb, mint e

bús délutánon. Aludj a holt vidék
ölén, hol nincsen híre Dózsa Györgynek.
Aludj, mint Vörösmarty és Vitéz!

Aludj, mert jobb nem élni itt e földek
között, hol fáradt zsellér izzad nyáron
s a téli szél tört ablakon zörget,

hol szolgáknak már nyakkendõ a járom
és német szolgabírát hoz az út,
ki csizmában hág sírodra s fejfádról

lelopja majd a vérszín koszorút.

(Budapest, 1937)

ISMERETLEN SZANSZKRIT KÖLTŐ

Szeretkezés közben

Selymes húsa hozzád tapad, ölébe süpped horgonyod,

körülvesz édes szőre,

csorgatott méz a pillanat, megszédülsz és azt gondolod,

nem válsz el soha tőle,

nincs bánat, gond, se fájdalom, nincs múlt s jövő,

csupán jelen, s száguldasz rajta, meztelen

lovas, amíg az élvezet ágyékodból fejedbe száll,

s libabőr futkos hátadon

szemet hunysz; nyíló, illatos lótuszvirág az életed,

s a mindenség tökéletes.

Szeretkezés után
(Válasz az előbbi versre)

S aztán? Unalmas, latyakos lábfürdő lett a mindenség,

homlokodnál a fejfájás

szúnyogja kering és zizeg, üres vagy, bamba és vvizes.

Nem szólsz, a lány fölösleges.

Mint bogáncs szúr a szőre
az élet cafattá mosott, egy elefánt letaposott.

Kihúzhatnád belőle.

PAUL VERLAINE

Intézeti lányok

A lányok egy szobában laknak az intézetben:
szeptember-alkony hull le, mély színeket sugárzik;
az egyik tizenhat múlt és tizenöt a másik,
hajlékonyak és szőkék s kék szeműek mindketten.

Ámbra illatú, finom ingüket levetették:
a kisebbik félénken áll, s megringatja párás
csípőjét; az idősebb vadul csókolja száját,
míg tenyere kúpjában tartja a kislány mellét.

Aztán eléje térdel, bolond lesz és parázna,
s ágaskodó nyelvével belefúr a barázda
kelyhébe és beissza az aranyló mohát;

a kicsi megvonaglik, s barátnőjéhez nyomja
ölét, ujján az ígért gyönyöröket számoja,
s felvillantja elbűvölt, ártatlan mosolyát.

Miért vagyunk komplikáltak mi, erdélyiek? (filozófálás a csajozásról)

Jóska barátom azt állítja, hogy az erdélyi csajok egészen komplikáltak. Sőt, tovább megy és azt is állítja, hogy nem csak a csajok komplikáltak itt, hanem a férfiak is... uff! ...vérig vagyok sértődve! Sajnos nem tudok igazán ellent mondani neki, mert, mivel alig jártam Erdélyország határain túl, nem igazán van viszonyítási alapom... :) Neki ellenben van, mert:
1. Londonban lakik, ahol a világ minden tájáról ismer meg embereket,
2. keresztbe és kasul járta az egész világot és
3. a világ minden tájáról volt vagy épp van barátnője.
Visszatérve Jóskához: azt állítja, hogy itt a legnehezebb felcsípni egy csajt. Ha nem ismerném, azt mondanám, hogy igen, mert itt a leginteligensebbek meg legszebbek a csajok és, hogy ő nem vonzó számukra, de ismerve őt, tudom, hogy nem ez a helyzet. Hogy miért? Hát azért, mert nagy nőcsábász (Amsterdamban arra is képes volt képes, hogy felcsípjen egy szép lezbi csajt, akit egy napja ismert meg). Továbbá akárhol is lennénk, mindig felfigyelnek rá az ellentétes nemet képviselő egyének mindegy az, hogy pubertáskoron alig átesettek-, huszonévesek- vagy épp nyugdíjasok lennének.
Biztos bennetek is felmerült a kérdés, hogy akkor hol a gond. Szerintem ebben az esetben Czika Tihinek kell igazat adjak. Tihi azt állítja, hogy az Erdélyben hiányzik a szingli kultúra.
Hogy mi ez a szingli kultúra? Szerintem a "felszedés" illetve a "felszedésnek való bedölés" kultúrája. Első látásra sok ember azt mondaná, hogy nincs is szükség erre, hogy ez a "kultúra" maradjon csak New Yorkban, Londonban és a többi világvárosban, ahol kialakult és ahol jól érzi magát. Egy időben nekem is ez volt a véleményem.
Azóta ellenben rájöttem, hogy végülis majdnem minden komoly kapcsolat ilyen felszedés/felszedésnek való bedölésből alakult ki és továbbra is abból alakul ki. Úgy kezdődik, hogy egy csaj és egy srác valahogy megismerkedik... megjelenik a "szikra", a kölcsönös szimpátia. Beszélgetéssel és flörtölgetéssel táplálják ezt a szikrát és, ha minden jól megy, akkor sikerül nekik "tüzzé" nővelniük. Ez a felszedéses dolog a kapcsolat első fejezete, az ismerkedés fejezetének is lehet nevezni. Ennek a fejezetnek az elején alakul ki a "szikra" (a kölcsönös szimpátia), amely beszélgetés majd flörtölés által fejlődik "kis tűzzé", majd nagy lángra lobban és, ha "hosszú" égésű fát használtunk, akkor nem oltódik el hamar. Szerintem ez az ismerkedési fejezet épp annyira fontos egy kapcsolat létrejövéséhez, mint amilyen fontos a szikra a tűz keletkezéséhez. Elvégre el tudtok képzelni igazi párkapcsolatot két olyan személy között, aki nem is ismeri egymást? Én nem.
És akkor most jön az én nagy kérdésem: mit tehetünk, ha barátnő nélkül vagyunk és pillanatnyilag nem ismerünk olyan személyt, akivel el tudnánk képzelni egy kapcsolatot? Addig várunk, mig valaki bemutatja nekünk a "szívünk választottját" (...nem, mintha hinnék ebben a fogalomban!), azaz a sűlt galambot várjuk a szánkba repülni vagy elkezdünk mi keresni egy olyan személyt, aki tetszik, leülünk vele beszélgetni vagy elvisszük bulizni, táncolni és, ki tudja, lehet megtetszik és összejövünk vele? Hogy hogyan lehet barótnőt (vagy barátot) keresni? Hát véleményem szerint a legjobb, ha aktívan részt veszünk a közösségi életben, ismerkedünk és barátkozunk emberekkel és, ami a legfontosabb, ha látunk valakit, aki szimpatikusnak tűnik, akkor megpróbálunk megismerkedni vele. Sokan félnek idegenekkel ismerkedni, flörtölni, de bele se gondolnak abba, hogy mitől félnek, hogy mi a legrosszabb, ami esetleg történhetne velük.
Szerintem ilyen esetben a legrosszabb, ami történhet az az, hogy elutasítanak... de ki is utasít el? Egy idegen, nem? Lehet, hogy életünkben sosem látjuk többet azt a személyt... s akkor nincs is kitől szégyeljük magunkat. Ha továbbra látnánk is azt a személyt, mi lenne? A legrosszabb esetben szégyenbe próbálna hozni. Nagyon kis esély van rá, de ha mégis bekövetkezik, az se a világ vége...ne felejtsük el, hogy egy embert csak akkor lehet szégyenbe hozni, ha hagyja magát! Máskülönben is teljesen természetes dolog az elutasítás, nem?
Visszatérve Jóskához és a kijelentéséhez: szerintem nem kéne annyira távolságtartóak legyünk, mikor megismerünk valakit, aki szimpatikus, hanem inkább meg kéne adjuk neki (és magunknak ) azt az esélyt, hogy megmutassa, ki is valójában... Everybody must be considered inocent until proven guiltyness!
Ti mit szóltok? Egyetérttek velem? ...vagy tévedek valahol? Ha igen, akkor hol? Várom a hozzászólásotokat és a véleményeteket. :)

Képek a vlegyászai bicajtúráról

A továbbiakban a vlegyászai bicajtúrámról fogtok látni képeket. Júliusban volt, de csak most kaptam meg őket (nem az én gépemmel lettek készítve).

Remélem, fognak tetszeni... :)
Első nap felmentünk a vlegyászai kabanához. Kezdtük kis vonatozással, mert Attila (egyesek lehet verébnek ismerik) barátnőjének második bicajtúrája volt s tudtuk, hogy kb. 100 km pedálozás a főúton meg a Királyhágó megmászása után nem fog kibírni még 10 km. mászást szar falusi úton a vlegyászai kabanáig.

Bicajok és csomagok a vonaton... azt se lehet tudni, melyik a bicaj és melyik a csomag.

Ülök a véce előtt. Nem valami illatos...

Igazunk volt. Alig bírta ki a falusi útat csomag nélkül is. Azért nem kell elítélni, ahhoz képest, hogy alig kezdett el bicajozni, nagyon jól bírta. A kimerültségnek köszönhetően kétszer elkapta a sírás. Másodjára mikor befejezte, előlrement. Gondoltuk, hogy kb. 100 métert ment, aztán megállt, de nem így volt... végkimerültségében kb. fél órát rohant... de ő nem bírta... persze. :)

Leszálltunk a vonatról, beállítjuk a féket.

A cél a csillagos ég. Az ég már a hátam mögött van, de hol vannak a csillagok? Tovamegyünk.

Megérkeztünk a vlegyászai kabanához. Igen, nagyon pihentek vagyunk... mindjárt összeesünk.

Miután megérkeztünk, pihentünk egy kicsit, aztán felállítottuk a sátrainkat a kabana fölé és nekiálltunk tömni magunkat.

Ne nézz! Ilyenkor ölök a kajáért!

Kajálás után söröztünk egyet, majd lefeküdtünk. Következő reggel 6-kor Attiláékat felzavarta a tehénpásztor ordítása. Én aludtam tovább. Később felkeltem és nagyot csodálkoztam azon, hogy engem nem költött fel a disznópásztor... szerencsém volt. Reggeliztünk, összepakoltunk és elindultunk a Fehér Kövek fele.

Úton a Fehér Kövek fele. Megálltunk fényképeződni (jobb kifogás nincs is pihenésre).

Megérkeztünk a Fehér Kövekhez. Pihenünk.

A Fehér Kövek.

Kilátás a Fehér Kövekröl. No comment. Baloldalt fogunk beereszkedni.

Elég volt a lustulásból! Én megyek.

...vagy mégsem? Gondoljuk csak át... nem bírja ki a bicaj. Be kár!

A Fehér Kövektől a Răchiţelei Vízeséshez megyünk és terv szerint kicsit lejjebb, Răchiţele falu közelében fogunk letáborozni.

Ott akartam lepedálozni. Tényleg nem bírta volna ki a bicaj... közben milyen élmény lett volna... :((

Megálltunk ereszkedés közben... megint... uff!

Útközben a Răchiţelei Vízesés fele jól megvert az eső. A vízesés előtt van egy kis fedett rész asztallal és padokkal. Oda menekültünk be az eső elől és ettünk egy jót. Kicsit szűkös volt az a hely, ahova nem csepegett be a tetőről az eső, de nem zavart minket. Attilával megemlékeztünk Andrásról és történeteket meséltünk róla a csajnak (ő nem ismerte Andrást). Kicsivel később elállt az eső. Megnéztük a vízesést, fényképeződtünk és elindultunk Răchiţele fele.

Zuhé után felszáll rólunk a pára.

A Răchiţelei Vízesés. Isten nyugtassa Andrást!

Răchiţelere megérkezve söröztünk egyet, vettünk kenyeret, majd felhúztuk a sátrakat egy néni udvarára. Miután fel voltak húzva a sátrak, kajáltunk, megint söröztünk s eltettük magunkat a következő napra. Következő nap a Belişi tó fele indultunk Dealu Botin keresztül, Mărişel lévén a végső cél. Mărişel valami 30 km.-el Tarnica fölött van. Ott már vártak Attila szülei a nyári házukban.

Oda megyünk, ahol a föld találkozik az éggel... 10 perc.

Hmmm... jó az út. Mehetünk.

Igen, az már a Belişi tó.

Szerusz! Igen, élünk... csak kicsit vert meg az eső... meg a jég... nem áztunk át, csak bőrig lettünk vizesek. Az út... persze, hogy jó volt, csak fél méteres tócsákban pedáloztunk.

Gondoljuk csak át az útvonalat...

Teeljesen pihentek vagyunk, mégis ülünk és sörözünk. Szép a Belişi tó.

Beautiful.

Igen, ez mind víz.

...s ott szemben fel a lépcsőkön. Könnyű. Útra fel!

Megérkeztünk Mărişelre. Üdvözöl az ég... s mi voszont.

Este sötétedés előtt érkeztünk meg Mărişelre, "fürödtünk" olyan tusolókádféleségben, ettünk és lefeküdtünk. Következő nap Attila barátnője meghűlt, Attila ruhát mosott, aztán megmostuk a bicajainkat vízzel és a láncokat petróleummal. A nap további részében döglöttünk és én megismertem azt, aki később a mărişeli haverem lett. Később megérkezett Attila nagybátyja, annak a félig román lánya és az 5 éves "kutyusuk", Max. Max hamarosan megverte a szomszéd kutyát, aki kéregetni jött. Késő délután megérkezett a mărişeli haver, aki nem vette jónéven azt, hogy Max "bepofátlankodott" az ő területére és összepisilte a környéket. Csodák csodája: Max barátkozni akart. Én nem akartam balhét, úgyhogy annyiszor fogtam be a haver száját, ahányszor az vicsorogni kezdett, azaz 15-20 másodpercenként. Egy idő után azt az utasítást kaptam az Attila nagybátyjától, hogy fogjam be a szám s hagyjam, hogy a kutyák "rendezzék el egymás között". Eredmény: a 2 éves, közepes magasságú, fél szemű és 1,5 fülű kutyus tönkreverte az 5 éves büszke városi rottweilert. És megint, és megint. A végén valahogy megsérült a haver lába a balhéban, de mégis ő nyert.

A mărişeli haver.

Következő nap Attilával el szerettünk volna menni egy egynapos túrára, de nekem kotyogott a pedállom és nem volt mivel megszorítsuk, úgyhogy nem kockáztattuk meg a túrát, megint csak döglöttünk. Megint előkerült a haver, még sántikált egy kicsit, de azért csak megverte Maxot egy párszor.

Az alkoholista Max, Attila családja meg én a sörrel a kezemben (tipikus).

Az elkövetkező napra terveztem, hogy hazajövök. Attiláék még akartak maradni pár napot. Egész nap szemerkélt az eső és hideg volt, de délután csak rávettem magam, elköszöntem mindenkitől és elindultam.

Így képzeljétek el azt a rossz időt. Nektek lenne kedvetek kimozdulni ilyen időben?

Nagyon szép volt az út Mărişeltől lefele... az elején még lassítottam is a szerpentinen, hogy nézhessem a tájat. Később már nem lassítottam és a tájról se vettem le a szemem. Tarnica után kaptam egy kis kamionsofört, akitől kaptam egy olyan kulcsot, amivel meg lehetett szorítani a pedált. Végre pedálozhattam nyugodtan s nem kellett hátranézzek, hogy nehogy elhagyjam a pedált. Mikor már Kolozsvártól csak 13 km.-re voltam, betolattam az OMV benzinkúthoz. Kőkeményre akartam fújni a kerekeimet (úgy könnyebben lehet menni főúton és nem is kopik annyira a gumi). Felfújtam a hátsó kerekem és mikor az elsőhöz kerültem, a hátsó kirobbant (kivágta a dupla felni belseje). Nem pánikoltam be, hanem elővettem a foltokat, kivettem a belsőt, egy kicsit megsmirgliztem a lik körül, elővettem a ragasztót és... a ragasztó bele volt száradva a tubusba... fuck. Még ekkor sem pánikoltam be, hanem visszatettem a belsőt, visszatettem a kereket is és elindultam gyalog hazafele... egy kézzel toltam a bicajt, a másikkal meg stoppoltam, de hiába. Később megjött a szerencsém nagybátyjámban megtestesülve és Fenesről hazaszállított autóval.
És itt a vége az én bicajtúrámnak.

Várom a hozzászólásotokat ehhez a beíráshoz és a véleményeteket a képekröl. Ja, és esetleg ha felkeltettem az érdeklődéseteket, következő alkalommal gyertek ti is!

Üdv,
Huzat.

Ezt elbasztam!

Bloggerék feltalálták az új, a beta változatot s persze, hogy én is gyorsan átváltottam rá. Következtetés: csomó hellyen ákombákomok jelentek meg a szép ékezetes betűk hellyében... most van mit dolgozzak, amig mind átjavítom ezeket, ha egyáltalán sikerül.
Addig is megkérek mindenkit, hogy nézze el nekem azt a sok ákombákomot.
Köszönöm szépen.

Lejöttem a hegyről!

Két hét barbár életmód után szombat este találkoztam a káddal s a meleg vízzel. Hihetetlenül jól esett!
Mit jelent az, hogy barbár életmód? Számomra Cărmăzant jelentette. Ez egy hegyi falucska, 30 km.-re Egerestől. Ott van egy házikónk, mellette pedig Jóska holland testvér háza. Ezt a házat javítgattuk két héten keresztül (egyesek még maradtak egy hetet, én hazajöttem tanulni). A házhoz tartozik két szénapajta (az egyik csak fa és széna felhaszálásával volt építve, gyönyörű), egy nyári konyha, egy kis garázsféleség, két hektár föld meg egy kis rész az erdőből... mindez egy nagyon szép környéken, fenn a hegyekben, a régi Zicsi birtokon (képek is várhatóak a közeljövőben). Úgy tünt, kútja is van, de 4-5 nap múlva kifogyott a víz a kút formájú valamiből s ekkor rájöttünk, hogy az csak esővítároló... hamar megoldottuk a prolémát: ivóvizért a 200 m.-re levő forráshoz jártunk s a beton keveréséhez egy 2-3000 literes víztartályt szereztünk a kocsma főnökétől, Costicától.
S akkor a munkálatokról. Kezdtük azzal, hogy kitakarítottuk a házat... voltam én nem egy second-hand üzletben, de sehol sem láttam ennyi segélycipőt meg segélyruhát egy hellyen... s ezek mind megrohadva, megpedészedve... uff. Szép kis tüzet gyújtottunk belőlük. Ezek után jöttek az épitkezési munkálatok, az anyagbeszerzés, a parasztokkal és az áramosokkal való kocsmázás, pálinkázás (=>2,5-szörösére csökkent a villanyoszlopok ára stb.). Nagytatám elejétől végéig, korán reggeltől késő estig a kaszált (...és mindezt 75 évesen - büszke vagyok rá!), egy holland bácsi pedig a füvet gereblyélte mögötte... nagyon pofák voltak, mert nagytatám angolul, az illető meg hollandul beszélt s mégis jól megértették egymást... a magas bozót apadt, a csalánosok eltüntek az udvarról és kerítések kerültek elő mindezek közül. Zoli sem igazán tud angolul, de ő is tudott kommunikálni Jóskával... igazi babiloni hangulat volt ott.
Összesen 11-en voltunk: Zoli a két gyerekével, Öcsi nagybátyjám a fiával, Jóska,Tammenga holland bácsi, nagytatám, anyukám a párjával, Mikivel és pesze én. Zolinak köszönhető a munka be- és felosztása, a kellő építőanyagok összeszámolása, a tökéletes kaja főzése és, ami a legfontosabb, a hangulat megteremtése az egyedi humorával. Annának, Zoli lányának és Tamásnak, az unokatestvéremnek köszönhetjük a sok szennyes elmosását, nagytatámnak köszönhetjük a bozótok utáni kerítések felfedezését és így tovább. Nem tudom, hogy nekem mit köszönhetünk... :-/
Az igazság az, hogy dolgoztunk, mint állatok, mindenkinek megvolt a maga feladata és... csinálta is, de azért szórakoztunk is nagyon jókat, kajáltunk is nagyon jókat, kávéztunk is nagyon sokat, söröztünk is bőven eleget. Be kell valljam, hogy mindezek ellenére a vége fele már nagyon hiányzott egy meleg vizzel teli fűrdőkád és a civilizáció. Akit érdekli, olvasson bele Jóska blogjába, amely csak erről a projektről szól.

Huh, de rég nem írtam!

Huh, de rég nem írtam a blogomba.
Hogy hiányzott-e? Persze, hogy hiányzott, de mit írhattam volna, mikor nem volt mit írjak, azaz nem tőrtént semmi szenzációs velem.
Röviden annyit erről, hogy 3,5 hónapot dolgoztam az Insomniánál s semmi mást nem csináltam, egy hete abbahagytam (rendesen átbasztak az utolsó fizetésnél, de így van ez, ha kicsi vagy s védtelen). Hogy miért basztak át? Logikus: azért, mert tehették. Na, de mindegy, válljon egészségükre s köszönöm a leckét, amit kaptam tőlük.
Ne is kérdezzétek, hogyan ment a szesszió. Az számomra szeptemberben lesz. Hogy miért? Hát röviden azért, mert dolgoztam s fáradt, meg lusta voltam amellett tanulni. De ne aggódjatok értem, úgysincs semmi programom augusztusra s szeptemberre. Így legalább lett.
Itt a nyár. De szép! Kánikula, esőzés meg fejfájás. Eddig ennyit jelentett számomra, de hamarosan ivászatot, másodnaposságot, fáradtságot, Tusványost meg Fél Szigetet fog jelenteni. Alig várom! Igen, persze, hogy megyek Tusványosra, méghozzá szervező leszek ott. Én fogom elszállítani az embereket az információs sátortól a sátorhellyükre minden délután 3 s 11 között. Sőt, ha kell, sátorfelhúzásban is fogok segíteni azoknak, akik kevésbé értenek hozzá (szebb csajoknak megeshet, hogy vállalom a bevezetést is a sátrukba... :)) ). Buli lesz!
Addig is támogatókat, azaz románul szponzorokat keresek Fél Szigetre, a Jurátus sátorhoz.
Igen, Jurátussal megyek Fél Szigetre. Gyengébbek kedvéért: a Jurátus Kör a kolozsvári jogászhallgatók köre. A Jurátus sátornál a Jur-Info aktivitást fogom folytatni (jogi információszolgáltatás egyetemistáknak), meg egy előadást fogok tartani Szőcs Endrével együtt (ő közgazdasági hallgató). Az előadás címe: Anyagi okoskodások egyetemistáknak s témája a magánösztöndíj, a diákhitel, a cégalapítási kedvezmények egyetemistáknak és ezek gyakorlatba ültetése. Ez az előadás a három JBC-, azaz Junior Business Club előadások egyike (ezek az előadások ugyancsak a Jurátus sátorban lesznek megtartva). Ezzel a három előadással fogjuk bemutatni a barátaim s általam indított szervezetet, a JBC-t.

Pontosabban a JBC program:

Júl. 27, csütörtök : Témakör: Kisvállalkozások egyetemista megközelítésben

• 16:00 Előadás az adott témakörben – meghívott: Dénes István;
• 17:00 Nyitott beszélgetés a meghívottunkkal.

Júl. 28, péntek: Témakör: Anyagi okoskodások egyetemistáknak

• 16:00 Előadás az adott témakörben – előadók: Szőcs Endre és jómagam;
• 17.00 Vita az adott témakörben.

Júl. 29, szombat: Témakör: Előadástechnikák pozitiv és negativ példája

• 16:00 Példázódás kiselőadások segitségével – előadók: Szende meg Tamás Ágnes kisasszonyok;
• 17:00 Vita az adott témakörben.

Előre bocsánatot kérünk, ha technikai okok miatt meg fog kelleni változtassuk az előadások sorrendjét.

Na, kábé ennyi rólam s a nyaramról.
Mindenkinek kellemes nyarat kívánok!

Na lássuk, ki is szeret öntözni avagy nedvesedni

Annyiszor s annyi embertől hallottam, hogy a töke (vagy mása) tele van a húsvéti öntözéssel illetve azzal, hogy mindenféle büdös/kevésbé büdös/illatos löttyel legyen leöntve s, hogy a nap végén egyszerre bűzlődjön millióféleképpen.
Ez mind szép és jó, de ezen emberek nagyja mégis végigjáttsza ezt a játékot... DE miért, ha annyira nem szereti? Vagy lehet, hogy mégse utállja épp annyira?
Végülis az egésznek a lényege az indokolt s elnézett részegedés, flörtölés a csajok szobájában s persze egy jó kis sütiharácsolás. Ja, s ne felejtsük el, hogy ilyenkor találkozunk a régi barátainkkal/barátnőinkkel, akiket épp, hogy el nem felejtettünk... s milyen jól esik elbeszélgetni velük, feleleveníteni a majdnem elfelejtett régi élményeket. Vagy nem?
Biztos, hogy nem szeretitek ezt az ünnepet/kifogást?
A 360 fakómon szavazhatsz is az igenre, a nemre avagy a "fogalmam sincs"-re.

Az ELSA cikkem...

Ez a cikkem az ELSA (gyengébbek kedvéért European Law Students' Association) Newsletterének a "Părerile noilor recruţi" rovatában fog megjelenni valamikor március végén- április elején.
S akkor gyüvé a cikk:
"Sunt Dénes András Attila, student în primul an la Facultatea de Drept Dimitrie Cantemir Cluj, membru ELSA fiind din noiembrie 2005.
Cum am ajuns elsac? Păi într-o zi „frumoasă” de noiembrie făcusem cunoştinţă cu Doboly Iza... vorbeam despre vreme şi alte chestii de maximă importanţă, Iza pomeneşte de ELSA. O întreb ce este ELSA, se bea se mănâncă, creşte pe copac, în tufiş... Ea începe să-mi explice în ce constă ELSA, eu încep să-mi dau seama cât de incult şi lipsit de informaţii sunt. Discuţia se încheie cu invitaţia lui Iza la o şedinţă RU care avea loc peste o săptămână. Trece timpul, afară tot frig e şi eu abia aştept şedinţa. Vine vremea şedinţei, se adună lumea (nu sunt mulţi, nici prea puţini) şi începe şedinţa mult aşteptată. Sunt plăcut surprins de determinarea oamenilor, de domeniul larg de activitate al ELSA, de ideile foarte faine ale membrilor, dar mai ales de planurile de realizarea ideilor şi de tehnicile de realizarea spiritului de echipă (jocuri hazlii şi distractive etc. care compun o adevărată terapie de grup). Gata, mă înscriu în ELSA.
Am realizat cu mare mirare că voi fi singurul elsac clujean de la Cantemir. Imediat mi-am dat seama că trebuie schimbată această realitate, aşa că m-am înrolat la departamentul RU şi am decis să candidez la postura de şef de an la facultatea mea. Am luat această decizie, fiindcă în felul acesta voi face cunoştinţă cu mai mulţi cantemirişti pe care o să încerc să-i atrag către ELSA şi o să am puţină autoritate pentru organizarea sesiunii de recrutare la Dimitrie Cantemir în martie, în luna femeii... :) Plănuiesc şi realizarea unui parteneriat între ELSA şi facultatea mea, dar asta numai după ce vor fi cantemirişti la ELSA.
Şi acum suntem - după câte am auzit -, în martie, aşa că începe organizarea sesiunii de recrutare şi nu cred că sunt pregătit, dar totul va fi în ordine, pentru că mă ajută elsacii mai mari. Aşa-i, oameni buni?"

Ha felmerült valakiben a "what the f**k is ELSA" kérdés, akkor klikkeljen ide s meglátja... :)

Kedvenc székely versikém

Ennek a versikének még a címét sem tudom, de annak ellenére szeretem (vagy épp azért?). Az is meglehet, hogy a versike hosszabb, mint az általam ismert pár sor.

Mi ragadott meg ebben a versben? Több tényező is közrejátszott:
- első sorban az, ahogy a költő (aki tudtom szerint a nép), leírja azt a csodát, amely minden évben létrejön anélkül, hogy veszítene varázsából, a Természet feltámadásának csodáját;
- másod sorban a költői képek perverz szépsége avagy szép perverzsége.
Remélem, hogy felkeltettem érdeklődéseteket ezen vers iránt, úgyhogy jöjjön a szóban forgó versike:
“Csiripicsáznak a verebek,
Bimbasznak a fák,
Rücsesznek a levelek.”

… én meg várom a tavaszt.

Szépen körvonalazott "Huzat"

A vakációban voltam Károlyban s többek között Pepy barátomat is meglátogattam.

Pepy egy nagyon tehetséges grefkós srác, akinek fő foglalkozása Várad kifestése. Másodfoglalkozásban rap számokat ír, amelyeknek az NKMCS együttesben ad hangot harmadmagával. Harmadfoglalkozásban következetesen koptatja deszkás cipőjét a deszkáján. Ezek mellett 2005 őszén másodjára szervezte meg a károlyi Rap Parlament fesztivált, ahol, a koncertek mellett (Sub Bass is fellépett), volt grefkóverseny, meg brakedance bemutató is.
Látogatásom alkalmával megkértem Pepyt, hogy örökítse meg a becenevemet á la grefkó. Azt mondta, hogy nagyon szívesen megteszi, de egyáltalán nem örült annak, hogy szimpla, minden nebuló által kiolvasható műt kértem... úgy érezte magát, mint egy madár, akinek ("aminek" lenne helyesen, de én nem nézem tárgyaknak az állatokat!) félig levágták mindkét szárnyát és feldobták a levegőbe repülni. Végülis beismerte, hogy tényleg nebuló vagyok ilyen téren (csakis ilyen téren!) s hiába készít nekem egy profi grefkót, mert azt akkor se fogom tudni kiolvasni, ha előre tudom, mit ír benne... :D Továbbá a szóban forgó mű látható:

Ugye, hogy érti magát a művészúr?

Válasz Magyari-Vincze Enikőnek

A válasz tárgyát Magyari-Vincze Enikőn blogcikke képezi... klikkelj a címre, ha el akarod olvasni. A szóban forgó nyílt levelet meg ide kattintva lehet megnyitni (maga a levél alul található).

Egy dolgot igazán ne m tudok megérteni: miért nem tud az erdély magyarság egységesen, összetartóan s egymást segítve fellépni? Miért kell mindig a honfitársaink munkáiban a hibát keresni, azt a hibát, amivel megadjuk a “románoknak” azokat a kifogásokat, melyek segítségével kibújhatnak azokból az időnként egészen szorító helyzetekből, amelyeket ezen honfitársaink munkái állítottak fel? Mi lenne, ha egyszer nem a mellettünk levőt kommentálnánk, gúnyolnánk és tetteiben gátolnánk, hanem megpróbálnánk pszichológus szemmel nézni tettét és Igazi pedagógus módra a jó kerékvágásba terelni!? Ezzel egyszerre három dolgot érnénk el:
1. az illető tanulna tőlünk; ha tényleg jól cselekedtünk, lehet, hogy még köszönetet is mondana nekünk s nem azon gondolkozna, hogy hogyan fizesse vissza a kapott sértést,
2. mi is tanulnánk tőle, mert mindenkitől, de mindenkitől van mit tanulnunk (…mert sajnos senki sem tökéletes),
3. közösségünk sokat nyerne ebből, mert csodálatos módra sokat elérnénk abból, ami pillanatnyilag lehetetlennek tűnik.
További kérdésem: miért baj az, ha egyesek sokat nyernek maguknak miközben jót tesznek az őket körülvevőkön? Továbbá: miért kell egyből bűnösöknek nézni a gazdag jótevőket s isteníteni azokat, akik éhen hallnak miközben másokon segítenek? Szerintem nem csak a szegény ember lehet egy karakán ember. Van, aki másképp látja ezt a tényt?
Én egy kicsit általánosabban látom az adott helyzetet. Szerintem itt nem csak egy akármilyen egyetemről van szó, hanem arról az egyetemről, amelyiket elvették tőlünk. Szó van azokról a jogainkról, amelyeket nem vesznek számba, és igen, szó van a büszkeségünkről is!
Szerintem jól tette a BKB, hogy elküldte a témában forgó levelet. Ebben a levélben a BKB egy olyan dolgot kér, ami teljesen természetes, amit joga az erdélyi magyarságnak kérni és megkapni. Véleményem szerint a Bolyai Egyetem visszaállítását nem is kérni-, hanem egyenesen követelni kellene. Szerintem itt az ideje a határozott fellépésnek. Vagy tétlenül akarunk várni még 15 évet!?
Kérem ennek a válasznak az olvasóit, hogy először próbálják obiektíven értékelni a véleményemet és csak utána keressék a kigúnyolási lehetőségeket. Igen, igazuk van: nincs semmi felsőfokú képzettségem (csak egy elsőéves jogi hallgató vagyok, és nem is a Bolyain…), úgyhogy semmi jogom beleszólni a “nagyok” dolgába… bocsánat, hogy létezem.

Az első bejegyzés

Gondoltam egy nagyot s nekikezdtem balblogot indítani a freeblog.hu honlapon, de mivel valaki eltulajdonította a nevem (milyen emberségtelenség), hát muszáj volt átpártoljag a Bologgerr blogszolgáltatóra...
De nem bántam meg!