Ez a blog rólam, az életemről és minden engem érintő/érdeklő dologról szól. Hogy mi érint és érdekel engem? Erre a legjobb választ a bejegyzéseim adják.
Kitűzött célom virtuális formában is részt venni a kolozsvári egyetemi közéletben. Hogy mi az? koncertek, fesztiválok, civil élet, pia, buli, tanulás (?) és politizálás.
Scrisoare deschisă amatorilor de muzică bună din Cluj
În perioada 14-16 mai va avea loc prima ediţie a festivalului anual SpringFest,la Irish & Music Pub din Cluj-Napoca.
Scopul acestui festival este de a aduce muzica live de calitate într-un timp şi spaţiu, de a da respectul cuvenit acestei muzici şi vouă, amatorilor de muzică bună.
Invitatul special al evenimentului este trupa Urma, care va urca pe scenă la data de 14 mai (vineri), ora 20:00.
Ştim că în aceeaşi perioadă se mai desfăşoară un festival de muzică în aer liber la Cluj, însă noi vrem să ieşim în evidenţă cu formaţiile de calitate şi nu neapărat mainstream pe care le-am invitat.
Astfel,invitatul special al festivalului, Urma va deschide maratonul muzicii alternative şi indie în data de 14 mai (vineri), de la ora 20:00.
Povestea Urma începe în 2003, cu 4 suflete nomade, care au vrut, simplu, să-şi cânte muzica.
Au lansat primul lor album, Nomad Rhymes, un amestec acustic de chitară, flaut şi percuţie, cu care au câştigat, prin simplitatea construcţiei, primii fani, adunaţi din peisaje şi filme extrem de diverse.
Doi ani mai târziu, în 2005, este lansat cel de-al doilea album, Anger as a Gift, material ce s-a bucurat de contribuţia unui nou muzician, Sir Blues. Un album mai complex decât precedentul, care prezenta o trupă în continua evoluţie.
Al treilea album, Trend Off (2007), marca activitatea de patru ani a trupei şi încheia un ciclu al acesteia: 3 albume, sute de reprezentaţii live în ţară şi în străinatate, numeroase prezenţe la festivaluri şi un public divers şi loial.
Povestea continuă în 2009, când Urma s-a întors pe scenă după o pauză de aproape trei ani, într-o nouă componenţă. Urma înseamnă astăzi Mani, Sorin, Dominic, Catrinel, Jimmy, Luis, Atti – şapte muzicieni cu aceeasi grijă pentru detaliu şi calitate, independent de decor şi situaţie.
Anul acesta trupa sărbătoreşte 7 ani şi au decis să vină acasă, la Cluj, pe scena Pub-ului, să ne povestească prin ce au trecut de-a lungul anilor, să ne povestească despre oamenii din spatele proiectului, despre cei care le-au fost inspiraţie şi model, despre cei alături de care au crescut.
A doua zi a festivalului (sâmbătă, 15 mai la ora 21:00) va continua cu concertul trupei Oliver din Bucureşti.
După lansarea Poetry Pop, în mai 2008, Oliver (Doru Puşcaşu - voce si chitară, Horia Gridan - bas, Mircea Moroianu - chitară, Răzvan Rizea – tobe) a devenit o voce şi un punct de întâlnire. În mediul virtual şi in cele peste 50 de concerte din: Bucureşti, Timişoara, Arad, Cluj, Craiova, Vama Veche, Roşia Montană, Ploieşti, Sf Gheorghe, fanii formatiei, din ce în ce mai numeroşi, au demonstrat loialitate şi o neobişnuită dedicare pentru muzica Oliver.
Pentru pregătirea acestui nou album trupa Oliver a căutat mereu să fie aproape de fani. Astfel, în 2009 Oliver a lansat "Repetiţii cu public", invitând publicul la ei acasă, în sala de repetiţii. "Ultima repetiţie cu public" din Club Suburbia a fost prima prezenţă live a pieselor de pe noul album.
Pe 15 Mai, Oliver vor susţine un concert în Irish and Music Pub, concert care face parte atât din turneul dedicat pregătirii noului lor album, cât şi din festivalul SpringFest.
Evenimentul de închidere a festivalului (duminică,16 mai la ora 19:00) va fi ţinut de către The Others (Braşov) şi Persona (Timişoara).
The Others au decis că funk-ul nu trebuie să fie singur, aşa că l-au însoţit cu jazz, reggae si rock psihedelic. Rezultatul este un melanj aspru, pe alocuri, cald prin altele; există pasaje în care bass-ul face legea, altele în care vocea domină totul. Per total, The Others practică un funk crud, energic, pe care îl îndulcesc doar preţ de-o reflexie trecătoare. Când să crezi ca ai prins melancolia de-un picior, vine toba şi îţi dă una de sari de pe scaun!...
Ceea ce particularizează The Others în peisajul funk autohton – oricum, nu prea consistent – este apelul la clasici si încăpăţânarea de a aborda, în principal, un funk "old school".
Totuşi, braşovenii au avut intuiţia şi înţelepciunea de a nu se lăsa exclusiv pe mâna... tradiţiei, aşa că fac incursiuni dese în alte stiluri cu care condimentează piesele. Rezultă o tocăniţa ardelenească care, deşi bogată, lasă loc aromei principale să răzbată.
Momentan, THE OTHERS au încheiat înregistrările la albumul de debut şi sunt în căutarea unei case de discuri.
Pentru informaţii suplimentare despre unde şi când The Others te pot face să dansezi o seară întreaga, accesează www.myspace.com/theothersthefunk.
The Others funk-ţionează!
Trupa Persona a fost formată în anul 2003, în Timişoara. Numele trupei este inspirat din filmul lui Ingmar Bergman “Persona”. La începutul lui 2004, Persona a susţinut primul concert, fiind primită cu entuziasm de public şi de media locală. În 2007, Persona intră din nou în studio şi înregistrează 2 piese - A Ride on Love Street şi Momentary Lack of Passion – foarte apreciate de public.
Primul album al trupei, Suburbia Afterlife este înregistrat şi mixat în Timişoara la DS Studio şi masterizat în Germania la Melting Point de către Sven Bonse, sound tehnicianul celor de la Reamonn. Albumul apare la labelul german EMG (European Music Group), lansarea oficială fiind în Mai.
Primul single de pe album, „Head on the door” intră în aprilie în heavy rotation la Radio Guerrilla şi intră în prima saptămână de difuzare în Topshow direct pe locul 4, în a doua saptămână urcând pe primul loc, ţinând acest loc şi în a treia săptămână consecutiv.
Gabriel (vocal+chitări), Coco (bass+backing vocals), Cristian (chitară) şi Horaţiu (tobe) vor închide festivalul într-un ritm de indie care nu ne va lăsa să ne asezăm toată noaptea!
Cu a doua ediţie – care probabil va fi în aer liber – vom dori să promovăm şi trupele clujene care sunt la începutul carierei, prin aducerea lor pe scenă alături de trupe consacrate. Sperăm ca în acest fel să ajutăm lansarea noilor talente, care să încânte simţurile şi sufletul cu aerul proaspăt al muzicii lor.
Te aşteptăm cu drag la SpringFest, care – datorită atmosferei muzicii de calitate a trupelor – te va desprinde din monotonia vieţii urbane şi te va face să uiţi de greutăţile de la job sau de sesiunea care se apropie.
"Bár a világméretű gazdasági visszaesés hullámai csak nemrégiben érték el térségünket - így Romániát is -, konferenciánkkal igyekszünk előre, a közeli jövőbe tekinteni. A recesszió lejártával e térség országainak gazdasága feltehetőleg újra növekedő pályára fog állni. Kérdéssé válik tehát, hogy milyen gazdasági, politikai és jogi utakat fognak választani az újabb növekedés mihamarabbi megvalósítása és tartós fenntartása érdekében."
A kolozsvári Yesterdays zenekar különleges unplugged- vagyis akusztikus koncerttel lép színpadra március 5-én a kolozsvári Soul Club-ban (Szentegyháza utca), vendége a hollandiai Flamborough Head lesz.
Hogy miért különleges ez a koncert? Ha szereted a Pink Floyd-ot, a 70-es évek ízű igényes pop- és rockzenét, akkor ez a koncert igazán Neked szól.
Belépő elővételben 10 RON, a helyszinen 15 :) Részletekért látogass el a www.yesterdays.hu oldalra!
Ha még előtte ingyenes és élő koncertes ízelítőre vágysz, akkor február 27-én szombaton este 7-től a Mátyás szülőházban nézheted meg a Yesterdays akusztikus műsorát, a Mátyás Napok keretén belül!
Mindenkinek ajánlom, hogy vegye a fáradalmat és halgassa végig ezt a két videót! Semmi hozzászólásom nincs az üzenetükhöz és nem is lehet. Túl parűnyi vagyok hozzá.
Without further indue...
Dr. Gáll Erwin nagyon érdekes gondolatokat fogalmaz meg közéleti, politikai cikkeiben, melyeket komoly történelmi példákkal és évekkel támaszt alá. Véleményem szerint ezek a gondolatok hasznosak lehetnek az erdélyi magyar társadalom számára.
Közös megeggyezésünk alapján cikkei ezen a blogon is publikálva lesznek. Alább olvashatjátok az első ilyen cikket. Körülbelül egy hét múlva következik a második.
Kellemes olvasást és emésztést kívánok hozzá!
Dénes Andris.
Nyugat vagy Kelet, avagy Nyugat és Kelet?
Néhány gondolat az erdélyi autonómia (képzeletbeli) esélyeiről*
Mottó:
„...Mi magyarok, nemzeti karakterünk szerint igen kevéssé tudunk hízelegni. Az irigység, az önzés, a féktelen becsvágy és túlságos szabadságra való erős hajlandóság – ezek a mi nemzeti hibáink”[1]
Pannonicus Neosolensis (Kollár Adám, 1763. április 18.)
Az erdélyi magyarság körében, ha nem is egyöntetűen elfogadott álláspont, de mindenképpen széles körben támogatott ötlet Székelyföld területi autonómiája. Egyesek már majdnem nirvánai állapotként emlegetik, e sorok szerzője ennél (jóval) szkeptikusabb. Együtt az autonómiáért (2004-ben ez volt az RMDSZ-kampány lózungja, 2008-ban már csak az „Együtt” maradt) – a nemzeti szolidaritás mérőfoka; a kérdés csak az, hogy e cél elérésének mennyi valóságalapja volt/van/lesz? Mennyi történelmi esélye van e projektnek a 200 éve két nemzet- és államfilozófia mentén kialakult nemzetek Európájában?
Johann Gottfried Herder, az Ideen zur Philosophie der Geschichte der Menschheit című, ezelőtt több mint két évszázada, 1791-ben megjelent művében a következő sorokat vetette papírra: „...a magyarok... most szlávok, németek, vlachok és más népek között az ország lakosainak kisebbik részét alkotják, és évszázadok múltán talán nyelvüket is alig lehet majd megtalálni...” („…die Ungarn oder Madscharen… sind sie jetzt unter Slawen, Deutschen, Wlachen und andern Völkern der geringere Theil der Landeseinwohner und nach Jarhunderten wird man vielleicht ihre Sprache kaum finden”). Eszme- és művelődéstörténettel foglalkozó kollégák nagy valószínűség szerint azonnal figyelmeztetnének, hogy Herder valójában Adam Kollár mondanivalóját (1763), August Ludwig Schlözer göttingai történészprofesszor könyvéből vette át. Hogy az akkori, XVIII. század végi Magyarországon nagy riadalmat kiváltó gondolatot eredetileg ki is vetette papírra, a bécsi udvarban dolgozó Adam Kollár, a tübbingeni, északi érdeklődésű és a magyarokat egyáltalán nem kedvelő August Ludwig Schlözer vagy éppen a hasonló, északi (szláv–germán) érdeklődést tanúsító Herder, már valószínűleg csak az eszmék történetével foglalkozó szakemberek számára jelent kihívást.[2] Ennél provokatívabb a gondolat lényege: a magyarság kipusztulása.
A Magyar Királyság(1001–1946) már történelmi múlt, Herder írásából kérdésként már csak az marad az erdélyiek, partiumiak, temesköziek szempontjából, hogy a Kárpát-medence keleti felében élő (mentálisan és gazdaságilag nyomorgó) magyarság megéri-e a XXII., illetve a XXIII. századot, vagy a Magyar Királyság sorsára jut. Ez még akkor is igaz, ha Herder (vagy akit éppen idézett) nem éppen a tágabb fogalmazásban értelmezhető erdélyi magyarságra gondolt.
Több mint 80 évvel ezelőtt, a németországi nemzeti szocialisták hatalomra jutása előtt öt évvel, Oswald Spengler Herderhez hasonló ötlete szintén komoly ijedtséget okozott az európai országok jelentős részében, azzal a különbséggel, hogy „jóslatait”Nyugatra, vagyisa nyugati civilizációra vonatkoztatta. Arra a nyugati civilizációra, amelynek politikai képviselője manapság az Európai Unió, és amelynek mi is „büszke” polgárai vagyunk. Makrotörténeti szempontból, ha kicsit is hallgatunk Oswald Spenglerre, mindenképpen feltehetjük azt a kérdést, hogy megéri-e a Nyugat 1928-ban megjósolt bukásával hűségesen együtt menetelni a Spengler által jövendölt civilizációs történelmi szakadék felé.
Éppen ezért szeretnénk feltenni azt a kérdést, hogy a nyugatmániában leledző magyarországi és erdélyi magyar társadalom,[3] e társadalomból a politikai elithez tartozó jelenlegi és jövőbeli magyar politikus tud-e, illetve képes-e az említett változó világrend jelenségei közepette úgy lavírozni, hogy a magyar név ne a történelmi looser kategóriájába sorolódjék. Spengler már a XX. század első évtizedeiben látta a Nyugat társadalmi-kulturális rohadását, amit nagyon sokan még ma sem: a Nyugat demográfiai csapdáját, a jóléti társadalmak szellemi satnyulását, Európa iszlamizálódását, illetve a globalizmus következtében Európa lassú (makrotörténeti értelemben való) kiszorulását a világpolitikából (helyét kétségtelenül Kína, India veszi vagy vette is át).
Az Európai Uniónak nevezett laza szövetség modern államainak genézise két nemzet- és államrendszer-filozófia körül alakult ki:
1. A német államfilozófia (kisebb államokból létrehozott államstruktúrák széles körű autonómiájának legitimitása).
2. A francia államfilozófia ezzel szemben a nagyon véres 1789-es francia forradalom közepette született (a francia államfilozófia ezt követően 1831-ben Belgiumban[4] győzedelmeskedett). A francia nemzet- és államfilozófia középpontja a francia nyelvet beszélő egyén (a francia), ami más nemzeti közösségek kollektív jogainak tagadásához vezetett Franciaország területén. Ha például a német állam területén, Hitler nagyon agresszív egységesítési tervei ellenére, a mai napig megmaradtak a bajorok, szászok, poroszok, illetve ezek széles körű területi és kollektív autonómiái, a francia állam területén a francia államfilozófia eredményeképpen már csak mutatóban vagy a történelemből tudunk provanszálokról, burgundokról, nem is beszélve ezek területi autonómiájáról.
Két szorosan kapcsolódó ok következményeképpen írtam a francia államfilozófiáról ilyen hosszasan:
1. A XIX. században létrehozott modern román állam működési filozófiája a francia államfilozófia kelet-európai importja (cinikusan akár klónozásról is beszélhetnénk). Nemzeti kisebbségekkel való bánásmódjára a legjobb példa a dobrudzsai nemzetiségek beolvasztásának nagyon gyors folyamata (Dobrudzsának 1878-ban 33%-a volt román, ez az arány napjainkban majdnem 100%). Erdély román impérium alá kerülése után ideig-óráig megvolt az esélye annak, hogy a Romániához csatolt terület autonóm maradjon (1920. áprilisig Erdély vezetésében tényező maradt az ún. Consiliul Dirigent), azonban a nemzeti-liberális Brătianu[5] győzelmével Romániában végleg az a központosító francia államfilozófia győzedelmeskedett, amelyet tökéletesre fejlesztett a nacionál-sovén román kommunista rendszer 1956 és még inkább 1968 után. 1930-ban Romániában 30% volt a nemzetiségi kisebbség aránya és Erdélyben közeledett az 50%-hoz. Ez 2002-re 10,5%-razsugorodott (a magyarság ezen belül 6,6%-ra), amely pontosan párhuzamban állítható a franciaországi nemzetiségiek helyzetének (d)evolúciójával.
2. Köztudott hogy az 1957-ben a Szén- és Acélközösséget létrehozó 6 európai ország egyik oszlopos tagja Franciaország volt. Ha valaki komolyan gondolja, hogy a román állammal apa-fiú avagy nagytestvér-kistestvér jellegű kapcsolatban levő Franciaország elárulja legerősebb keleti történeti követőjét, az nagyon téved. Hogy a francia kultúra, politika mennyire hatotta át a regáti XIX. századi értelmiséget, amely gyakorlatilag (és nem elméletileg) lefektette francia mintára a (modern) román nemzet és állam alapjait, arra a legjobb példát személyesen a nagy román régész, a pietroaselei osztrogót és/vagy hun lelet[6] közlője, Alexandru Odobescu esete kapcsán ismerem.[7] Arra a kérdésre, hogy melyik nyelven kedvel és tud a legjobban kommunikálni, Odobescu, aki olyan pre-kozmopolita volt a maga módján, egyértelműen a franciát nevezte meg, azzal a lényeges megjegyzéssel, hogy jobban kedveli, mint az anyanyelvét.
Ha szorosan a nemzet- és államfilozófiák mentén gondolkodunk, azonnal el- és felismerhetjük, hogy 2 év kivételével (1918–1920, a békeszerződésig)[8] egy 150 éves nemzetpolitikai tradícióval állunk szemben. Éppen ezért tartom alaptévedésnek Sógor Csaba európai uniós erdélyi képviselő gondolatait, aki egy interjújában a dél-tiroli és Åland-szigeteki autonómiát idézi, párhuzamba állítva a székelyföldi autonómiával. Ő éppen abban téved, hogy ezek az autonómiák más nemzet- és államfilozófia mentén létrejött országok autonóm régiói (Svédország és Olaszország), és egyáltalán nem állíthatóak párhuzamba, magyarán közük nincsen a francia államfilozófia mentén létrejött Romániával, illetve annak területegységeivel. Sajnos.
Következtetésképpen éppen a francia nemzet- és államfilozófiát látom az erdélyi magyar autonómia létrehozása legnagyobb ellenfelének. Az Európai Unió keretein belül úgy tűnik, hogy a magyar nemzetpolitika számára az előbb leírt francia államfilozófia XIX. századi kelet-európai exportja miatt, illetve a trianoni béke következményeképpen létrehozott rendszer következtében ez a cél elérhetetlen.
Szerény meglátásom szerint ez a cél csakis más, nem nyugat-európai szövetségesek révén érhető el. Hogy melyek azok? Ha valaki képzeletbeli látogatást tesz Ukrajnán át Kínáig, és végigtekint az eurázsiai steppéken, rájön, hogy nem lenne olyan nagy hiba felfedezni politikai vonalon/fonalon is az ázsiai kulturális eredetünket (is), az egyértelmű európai mellett. Főleg, ha ott nagynemzetek éppenséggel testvérként tekintenek ránk (gondoljunk csak a kínai tankönyvekre). Talán nem lenne olyan nagy hiba, ha a magyar nemzetpolitika (már ha még maradt belőle valami a sok terven kívül) minden energiáját nem csak a nyugati, a magyar nemzeti sors iránt érdektelen, sőt ellenséges diplomaták meggyőzésére fordítaná (Európát illetően ezzel párhuzamosan a román geopolitikai elemzők – például Emil Hurezeanu – a két világháború közötti időszakra jellemző amerikai visszavonulásról beszélnek), hanem közeledne a keleti népek politikai képviselőihez is, nem is beszélve e lépések gazdasági fontosságáról (például a Közép-Ázsia altalajkincseinek potenciálja). Talán Ázsiaképviselőjeként (hiszen amúgy is annak tekintenek, annak ellenére, hogy ez a kérdés archeogenetikai és kulturális szempontból is jóval árnyaltabb) a mentális szétesettségben vergődő liberálisUnióban (nem a liberális pártokra gondoltam, hanem a társadalom alapjának számító életfelfogásra és alapértékekre) eredményesebben dolgozhatnánk?[9] Miért van az, hogy a magyar és az erdélyi magyar politikai életben soha nem fogalmazódik meg hasonló álláspont? Miért tudnak a politikusaink csak Nyugat felé nézni? Például mi lenne, ha politikusaink Brüsszel helyett Almadiba,[10] Pekingbe, Kijevbe vagy éppen Moszkvába próbálnának hidat építeni a magyar és természetesen az orosz, üzbég, kazak, kínai érdekek között. És ha ezért éppen hagyományokat, pontos vagy pontatlan történettudatokat lehet felhasználni politikai-gazdasági stb. eredmények elérése érdekében, akkor igenis elvárható a politikai elittől, hogy pragmatikusan viszonyuljon ehhez a kérdéshez – magyarán felhasználja ezt a történettudatot. A XXI. században az nyer, aki globálisan, és nem européerként gondolkodik.
Ugyanakkor ez a kérdés úgy is feltehető, hogy érdemes-e a végsőkig menetelni a makrotörténeti szempontból atomjaira széthulló vesztes kontinens és civilizáció mellett? Nem lehetne-e, nem kellene-e a magyar nemzetpolitikának is változni az új idők szellemében? Ha visszatekintünk, az 1600-as évek közepétől – bármennyire is tisztelem a bátorságát – a Kárpát-medencei magyarság örökké a vesztesek csoportjához tartozott (1703–1711, 1848–1849, 1866, 1918–1920, 1941–1947, 1956 stb.). Így volt ez annak ellenére, hogy pl. a világháborúk dolgában sem Magyarország vagy éppen a magyarság volt a legnagyobb hibás, mégis a legnagyobb arányú büntetést szabták rá. Csodálkozom azon, miért nem tesszük fel gyakrabban a kérdést: Miért?
A Székelyföld autonómiájának a magyarságot Schlözerhez hasonlóan nem éppen kedvelő nyugat-európai diplomaták, államok, szervezetek általi támogatása véleményem szerint ugyanolyan idealizmus, mint a Jászi Oszkár-féle elmélkedések a Közép-Duna-medencéről és népeinek egységéről, idealisztikus együttéléséről (mert Jászi esetében nehezen beszélhetünk tervekről). A nyugat-európai diplomaták egy részének a nemrég emlegetett XIX–XX. századi kelet-európai franciaimport államfilozófiát kellene megkérdőjeleznie – gondolja/gondolhatja valaki is komolyan, hogy ez megtörténik?
„...Mi magyarok, nemzeti karakterünk szerint igen kevéssé tudunk hízelegni…” Talán napjaink magyar politikusainak is el kellene gondolkodniuk Adam Kollár szavain, azon, hogy a nemzet érdekében érdemes lenne a politikai elitünknek e nemzeti (alapjában véve pozitív) karakterünkről lemondani (legalábbis megpróbálni). Érdemes lenne éppen ezért nem Jászi Oszkárokat, Károlyi Mihályokat vagy éppen Kádár Jánosokat (a XX–XXI. századi lista sajnos nagyon hosszú, csak az „élharcosokat” említettem) követni, hanem mondjuk olyan modern, pragmatikus machiavellista figurákat, mint az általam nagyra tartott erdélyi román Alexandru Vaida-Voevod (vajon miért nincsen a jobb- és baloldali román kormányokban vitézkedő RMDSZ-ben hasonló kaliberű figura?), nem is beszélve a diplomácia nagyművészéről, a francia Talleyrandról. Már csak azért is, hogy ne Herdernek legyen igaza.[11]
Nyugat vagy Kelet, vagy Nyugat és Kelet? A csak Európai Unióban gondolkodó européer állampolgár társaim számára szükségesnek érzem nyomatékosan leszögezni: egy pillanatig sem gondoltam arra, hogy a nyugat civilizációval való politikai, kulturális, gazdasági kapcsolatot fel kellene adni. Azonban azt is vallom, hogy az egyoldalú kapcsolatok a kis államok és nemzetek esetében soha nem voltak geopolitikai szempontból egészségesek, s ezt éppen Magyarországnak, illetve a Kárpát-medencei magyarságnak (illetve vezetőinek) kellene a legjobban tudnia az elveszített háborúk, szabadságharcok, forradalmak és világháborúk után.
XI–XIII. századi történelmi hasonlattal fejezném be a gondolataimat: a középkori magyar királyok (pl. II. Géza, IV. Béla), a nyugati és bizánci diplomáciai-politikai-gazdasági kapcsolattartással párhuzamosan, szoros kapcsolatot tartottak fent Kelettel. Miért? Csak a keletre szakadt testvéreket keresték? Vajon tudatában voltak annak a ténynek, hogy geopolitikai szempontból az egyoldalú kapcsolatok nem egészségesek, sőt veszélyesek? Hogy szövetségesre, jó barátra nemcsak Nyugaton, hanem Keleten, Északon és Délen is szükség van? Egyértelműen. Pragmatizmusukból és széles látókörükből lenne mit tanulnia a XXI. századi magyarságnak, természetesen elsősorban politikusainak. Úgyhogy tisztelt Hölgyeim és Uraim: jó olvasást és még több gondolkodást...
Dr. Gáll Erwin
a Román Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének munkatársa
* Meg szeretném köszönni Boér Hunor (Sepsiszentgyörgy) és Gönye László (Budapest) barátaim észrevételeit, segítségét.
[1]„Wir Ungarn sind überhaupt unseren National-Charakter nach sehr schache Adulateurs. Der Neid, der Eigennutz, die Ambition und eine starke Neigung einer übertrieben Freyheit sind unsere Nationalfehler.”
[2] Az ausztroszlavizmus elméleti alapgondolata egyértelműen Schlözerig és Herderig nyúlik vissza, amelyet felkarol az ébredő nacionalista szláv értelmiség, a cseh František Palackýval.
[3] A magyarországi, illetve erdélyi magyarság körében általam „nyugatmániának” nevezett szociokulturális jelenségkapcsán néhány példát említek: „Magyar Madonna”, magyar „Depeche Mode” stb. Feltehető a kérdés, hogy miért is történik egy másik társadalom termékének tökéletes utánzása? Furcsának tűnik az is, hogy Romániában miért nincsenek meg e zenei jelenség román megfelelői? (Alig hinném, hogy ezt Románia kevésbé európai jellegével magyarázhatjuk). Továbbá az is megfigyelhető, hogy a magyarországi és erdélyi magyar zenekarok nagy többsége angol vagy angolos nevet használ, míg Romániában éppen egy másik jelenség figyelhető meg (pl. Sarmalele Reci, Contact stb.), természetesen néhány kivétellel. Magyarországon a magyar nevű zenekarokat általában „szélsőségesnek” titulálják, ami sok esetben nem kizárt (feltehető a kérdés, hogy ezekben az esetekben nem megélhetési szélsőségről van-e szó). Ez a szélsőség azonban éppen a nyugatmánia(szub)kultúra bumeránghatásaként kapott szárnyra, más szóval az egyik szociokulturális jelenség (a nyugatmánia)életre hívta és élteti a másikat (a frusztrált, rosszul értelmezett és értelmezhető, hőbörgő magyar patriotizmust). Politikai szempontból nagyon jó példa erre a hiperliberális Hollandia esete, ahol a nemzeti radikálisok majdnem 20%-ot szereztek az Európai Unió parlamenti választásain, ezt is hasonlóképpen értelmezhetjük. Ennek következményeképpen Magyarországon (a magyar társadalom rossz példáját természetesen követi az erdélyi magyar társadalom is) két szélsőséges (szub)kulturális jelenség figyelhető meg: a nyugatmániának nevezhető szélsőségesség, illetve a túlfűtött, helytelenül értelmezett, frusztrált magyar patriotizmus, nacionalizmus (a zenei életben jócskán van erre példa). Az arany középút, vagyis a normális hazafiság Magyarországon mintha nem léteznék. Mannheim Károly érvelése alapján az eszmék átköltöztetése egyik társadalmi környezetből a másikba megváltoztatja jelentésüket és funkciójukat, más szóval a nyugati mentalitás, nyugati értékrend magyar társadalmi környezetbe való átültetése, sőt erőltetése nem több, mint hiú ábránd, és olyasféle ló-szamár effektust hoz létre, amit öszvérnek (is) nevezhetünk. (Vö. Mannheim K., A gondolkodás struktúrái. Kultúrszociológiai tanulmányok, Budapest, 1995, 176.) Romániában az ilyen jellegű szociokulturális jelenség másképpen fest; a két világháború közötti időszak nosztalgiájába menekülő román nacionalizmusról l. Gáll E., Történetírás a XXI. század elején. Megjegyzések „A románok története” III. kötetének kora középkori fejezetében foglaltakhoz, Székelyföld, 1997/12, 78–80.
[4]Belgium esetében a XIX. századi, francia eredetű nemzet- és állammodellre gondolok (és nem a mostani Belgiumra), amelyet a Dunai Fejedelemségek importáltak (alkotmányostól együtt) a XIX. század közepe után, és gyakorlatilag mai napi nem módosítottak.
[5] Kedvenc mondása „Îmi place Transilvania, fără transilvăneni” (Szeretem Erdélyt, erdélyiek nélkül) elárul mindent a gondolkodásmódjáról. (Vö. Branişte V., Amintiri din închisoare, Bucureşti, 1972, 188.)
[6] Az Odobescu által tárgyalt IV. századi kincs új, modern feldolgozását és az V. századba való keltezését l. Harhoiu R., The fifth century A. D. Treasure from Pietroasa, Romania, in the light of recent research. British Archaeological Reports, 14, Oxford, 1977.
[7] Az információkat Alexandru Niculescu (Román Tudományos Akadémia Régészeti Intézete) kollégámnak köszönhetem, amelyért hálás köszönetemet szeretném kifejezni.
[8] A Consiliul Dirigent erdélyi működésére gondolok, ugyanis az azt az 1868-as nemzetiségi törvényt alkalmazta (sajnos ideiglenesen) az Erdélyben lakó nemzetiségek számára, amelyet a magyar parlament szavazott meg egy félévszázaddal azelőtt. (Vö. Maniu I., Patria de lux, H. n., 2001, 16.)
[9] Gondoljunk csak a hollandiai európai választások eredményeire, a lassan klasszikussá váló franciaországi zavargásokra, Skandinávia iszlamizálódására stb., hogy rájöjjünk: a makrotörténeti szempontból lassan meggyengülő Nyugat biztosan „elérkezik” a spengleri jóslat teljesülésének kapujába.
[10]A kazak főváros, Almadi legnagyobb egyetemének aulájában Attila, a hun király arcképe tekint le ránk. Ezt akkor sem árt szem elől téveszteni, ha nagyon is tudatában vagyok annak a ténynek, hogy konkrét történeti és genetikai kapcsolat (egyelőre) nem mutatható ki a hunok és a honfoglaló magyarság között. Egyelőre…
[11] Nem szeretném unos-untalan ismételgetni a sokat idézett adatokat, azonban az utóbbi 19 évben több mint 200 000-rel csökkent az erdélyi magyarság számaránya (ami nem kevesebb mint 12,5%-a az erdélyi magyarságnak). Feltehető a kérdés, hogy az újabb, egyértelműen nemzeti tragédiánkban mennyi felelőssége van az RMDSZ-nek?
Ezen bejegyzésemmel ismertetni szeretném veletek a magyarország minden idők (egyik) legjobb humoristájának, Hofi Gézának egy másik oldalát, a zenei oldalát. Tudom, sokatoknak Hofi ezen oldala is eléggé ismert, de úgy veszem észre, hogy az én generációmban mégis elég sokan alig vagy csak keveset tudnak erről a remek humoristáról és szerintem ez nem jó. Sok darabjának a mondanivalója most is aktuális és mindig is aktuális lesz.
Hofi Géza
Hoffman Géza (1936-2002), színpadi nevén Hofi Géza a minden idők általam ismert magyar humoristái közül messzemenően a legjobb. Zsenialitása többek között a helyzetek, emberi viselkedések utánzásában, ezeknek karikírozásában állt. Ő volt az az ember, aki megszerettette velem a politikai humort... (és a Heti Hetes adás volt az, amelyik később megutáltatta velem ezt a tipusú humort).
Hofi egyik híres színpadi képe 1969-ből
Mindezek mellett Hofi egy nagyon jó zenei hallással és hangutánzóképességgel is rendelkezett. Ő nem csak humorista volt, ő egy kitűnő énekes is volt. Csatolok pár felvételt, hogy erről ti is meggyőződhessetek, ha eddig nem figyeltetek fel rá.
Kezdjük a remekművével, a Piál a Föld című énekkel. Ez a cukrosbácsi We are the World címú énekének a feldolgozása.
Ha jól megfigyeltétek, észrevehettétek, hogy ebben a dalban Hofi 9 híres zenész hangját, öltözködési stílusát és színpadi viselkedését, gesztikulálását utánozza, karikírozza. Ezek között van Zámbo Jimmy, Ray Charles, asszem Louis Armstrong és persze, hogy a cukrosbácsi, Michael Jackson sem hiányzik. Folytatáskény egy Louis Armstrong parodiát csatolok. A darab két feldolgozását csatolom. Azért mind a kettőt, mert nem tudom közülük kiválasztani a jobbikat.
Akkor most következzen egy könnyebb darab, a Minden asszony életében:
Last, but not least: Egy kiöregedett vadászkutya. Ez a darab 2000-ben lett rögzítve az 1400. című lemezen (a lemez az Élelem bére című darab 1400-ik előadása után lett kiadva, innen kapta nevét). Idézem a bibliográfiájában írottakat: "ezzel a dallal búcsúztatja a leköszönő Göncz Árpád köztársasági elnök urat a Hungexpón rendezett ünnepségen is".
Remélem, hogy ezen bejegyzésemnek sikerülni fog felkeltetni azon emberek érdeklődését is Hofi munkája iránt, akik eddig kevesebbet hallottak, tudtak felőle. További információkat Hofi Géza életéről, munkásságáról a következő linkre kattanva kaphattok: Hofi Géza hivatalos honlapja (itt található a teljes bibliográfiája és diszkográfiája). Továbbá felvételeinek pár rővid részletét a YouTube ezen linkjén lehet látni.
Most meg jöjjön 3 kép Hofi szobráról. Ez a szobor 2004 december 28-án lett felavatva a "pesti Broadway"-n, a Mikroszkóp Színpad előtt.
A Caţavencu újságot olvasgatva rábukkantam Liviu Mihaiunak újabb remekművére. Cikkében a mai román politikát jellemzi. Azt a politikát, amelyik zsenialitása abban áll, hogy az elmúlt 17 évben milliószor "újraszerveződött" és "újramodernizálódott" anélkül, hogy valamirevaló ideológiai, hozzáállási változás történt volna benne. Pont olyan ez a politika, mint a hegyi paraszt, amelyik beköltözik a városba, gúnyáját zakóra váltja, kucsmáját kalapra, botját sétabotra, de ugyanúgy hörög és köpik, káromkodik és lökdösödik a kenyérüzlet előtti sorban, mint azelőtt. Ugyanaz a neokommunista viselkedés jellemzi az elmúlt 17 év politikáját, a fejlődés csak a felszínt, a látszat szintjét érte. A román politika patak mederben levő kavics: évtízedeken keresztül mossa, alakítja, formálja, újraformálja a patak vize - a modern politikai, közéleti ideológiák sokasága -, de ha kettétörjük, azt látjuk, hogy a kavics belseje száraz, nem hatolt bele a víz, tartalomban semmit sem változott. Tiszta Colgate reklám ez a politika. Disznólábbal mennek képviselőink az európai fórumokba... akármilyen hosszú nadrágot vennének, csak kilóg alóla a patájuk. A tartalomváltozás nélküli sokszoros imidzsváltás a román politika remekműve és ezt nagyon röviden, frappánsan és sok szemléltető példával jellemzi Mihaiu. A szóban forgó cikk címe: "Voi nu v-ati saturat (inca) de politica?" Olvassátok el, adjátok tovább és tegyétek ti is azt, amit ő tesz, meg én és még sokan rajtunk kívül: kapcsoljátok át a kanálist... vagy ahogy Hófi mondta: ez nem kanális, ez csatorna; a kanálisba ennyi szar nem fér bele.
Ma reggel jöttek Lex után a már új gazdái Felsőbányáról. Hamar jöttek, azonnal megszerették (persze már akkor megtetszett nekik, mikor képen látták) és... hamar el is mentek vele. Kicsit siettek, mert otthon alig várta a család többi tagja, hogy lássa a legújabb családtagot. Na, de kezdjük az elejétől: ott, hogy ki is Lex (mert hát nem mindenki tudja). Lex egy gyönyörű 3 év körüli nagy és masszív belga juhász. Három héttel ezelőtt találták anyukámék. A fiu teljesen el volt tévedve, úgyhogy menedéket adtunk neki. Közben jelentést tettünk róla a Kutyaegyesületnél, szóltunk róla az ismerős kutyásoknak, kutyaorvosoknak, hírdetéseket jelenítettünk meg róla több helyi újságban, rádióban, a kolozsvári NCN tévéadóban és hírdető szórólapokat ragasztottunk oda, ahol találtuk meg fontosabb kutyasétáltató helyekre (Babeş-park melletti ővezet stb.). Ennek a sok, 3 hetet tartó hírdetésnek az eredménye 0 (nulla) volt.
Balról jobbra: Lex, anyukám és Hanga
Ekkor eldöntöttük, hogy új gazdát keresünk neki, mivel a régi baszik rá a kutyájára. Eleinte kevesen érdeklődtek, de 1-2 napon belül megszaporodott az érdeklődők száma. Én (és nem csak én) őszintén Sacinak szerettem volna adni; nagy valószínűséggel hozzá is került volna, ha közben nem tört volna ki a botrány a szomszédokkal. Saciék épp a végefele járnak a házuk építésével, 1-2 hónapon belül lakható lesz a házuk és akkortól tudták volna átvenni Lexet. Részben örültem is ennek a helyzetnek, arra gondolván, hogy így Lexnek muszáj lesz nálunk laknia még egy ideig (más megoldás nem igazán volt belátható). Szerdán ellenben kitört a balhé a szomszédokkal (2 faszi elkezdte kavarni a szart), tudniillik nekik nem mindegy, hogy egy vagy két kutya nem ugat és nem piszkol a lépcsőházban. Nem volt mindegy, mert túlságosan jól éreztük magunkat a kutyák társaságában. Az eredmény az lett, hogy csütörtökön elvittük a fiút Miki (anyukám párja) szüleihez pár napra, mig átgondoltuk, hogy mit tegyünk vele. A vita a szomszédokkal azért folytatódott: mostmár a mi kutyánk is zavaró és lakóközösségi gyűlést akarnak összehozni, amin a kutyánk, Hanga eltávolítását kívánják megszavaztatni. Ezt annak az analfabéta rosszindulatú szomszédnak köszönhetjük, aki a polgármesteri hivatalnál dolgozva, olvasott egy Városi Tanács által kiadott rendeletet, amiben azt írja, hogy ajánlott a kutyatulaj számára a tömbházban levő szomszédoktól beleegyezésüket kérni a kutyatartásba. Ajánlott, nem kötelező! Ez a szarkeverő sovén állat be is vallotta nekünk, hogy semmi baja a kutyákkal, ő minket akar látni végleg távozni a lépcsőházból. Egyelőre hagyjuk ezt a témát. Pénteken felhívott Hanga egyik testvérének a gazdája Felsőbányáról és elpanaszolta, hogy megmérgezték a kutyáját! Kertes házban lakó kutya, nem ugatós, 2,5 méteres kerítés veszi körbe, semmi rosszat nem tett senkinek és... MEGMÉRGEZIK! ember az ilyen? NEM! Szegény gazda nagyon ki volt akadva (sajnos tudom, milyen érzés, mert én is nemrég voltam hasonló helyzetben az első kutyámmal). Beszélgetés közben elmeséltük, hogy jártunk mi. Persze, hogy Lex nagyon felkeltette az érdeklődését (kutyások számára nagyon puszta az élet ha kutyájuk elhagyja őket). Hamar küldtünk neki pár képet Lexról, nagyon megtetszett neki és ma reggel utánna is jött.
Balról jobbra: Lex, én és Hanga
Részben sajnálom, hogy nem Sacihoz került a fiú, oda, ahol gyakran láthattam volna, részt vehettem volna a betanításában s gyakran "balhézhattam" volna vele. De sajnos tényleg nem volt hol és hogy tartsuk még 1-2 hónapot. Azért nem kell félreérteni, nem aggódom Lexért, jó helyre került: nagy udvara van, szerető és kutyatartáshoz értő család tagjává vált. Azt meg megígérték, hogy akkora botrányt csináltak a kutyájuk, Mancs halála után, hogy senki sem merné megismételni azt, amit Manccsal követtek el.
Tegnapelőtt nyílt meg aCeausescu kiállítás a bukaresti Történelmi Múzeumban (cikk, film)! Végre! A kiállítás Ceausescu halálának 18-áik évfordulóján lett kinyitva. 2 nap alatt 5000 Ron bevételt eredményezett a 3 lej/fős belépőkből. Miért írom azt, hogy végre? Azért, mert a romániában élő fiatalok nagy része túl keveset tud a Ceausescu által vezetett dikktatúráról. Esetleg sokat és sokfélét hallott róla, de nem tudja rendesen átérezni ennek a kornak a hangulatát, azt, hogy milyen terror alatt és milyen életminőségben éltek szülei. Meggyőződésem, hogy ez egy nagyon rossz dolog. Szerintem minden fiatal teljesen tudatában kéne legyen ennek a kornak a milyenségével. Még olyan fiatalokról is hallottam, akik meg voltak győződve, hogy a kommunista diktatúra alatt jobb volt az élet, mind most. Ezek a fiatalok csak annyit tudtak vagy értettek erről a korszakról, hogy ebben a korban mindenkinek biztosítva volt egy stabil munkahely, biztosítva volt egy stabil fizetés, amiből "meg lehetett élni" és mindenki úgymond egyenlőnek volt tekintve. Azt már nem tudják, hogy milyen szar is volt az a munkahely, hogy hiába volt meg a fizetés, mert alig lehetett megélni abból a kevés élelemből, amit meg volt engedve vásárolni, hogy milyen sorokat kellett kiállni az élelem megvételéhez, továbbá nem tudják, hogy milyen minőségű volt az egérszar, a kavics vagy a csavar a kemény kenyérben, hogy milyen terrorban volt tartva köznép a Titkosszolgálat által és, hogy mennyi ember halt meg ez az idilli rendszer alatt. Ezt a felsorolást a végtelenig lehetne folytatni, de én most ennyivel megelégedem. Úgy tartom, hogy egy ilyen kiállítás nem elegendő, de mégis nagyon sokat változtathat ezen fiatalok téves nézetein. De azért is fontos ez a kiálllítás, hogy mi, azok, akik valamennyire jó képet alakítottunk ki erről a rendszerről, többet is megtudhassunk róla, saját szemünkkel láthassuk ennek a kornak a bizonyítékait és, ami a legfontosabb, elgondolkozzunk azon, hogy mennyire volt vagy nem volt itt forradalom 89-ben. Ha meg rájövünk arra, hogy mennyire el lett lopva a 89-ben kitört forradalom, akkor már fel is tesszük azt a kérdést magunkban, hogy miért és kik által lett ellopva szüleink forradalma. Innen már csak egy lépés van addig, hogy rájöjjünk a valóságra, arra, hogy Ceausescu és felesége bűntársai által lett kivégezve és azért, hogy ne tudják felfedni ezen bűntársai mivoltát. És akkor már meg is fogalmazódott a következő kérdés: mi is lett ezekkel az emberekkel a bűntársakkal? A válasz könnyű: felvették a forradalmár álarcot és kezükbe vették az ország vezetését. A kérdések sorozata nem áll meg itt. Folytatódik. Márpedig azzal, hogy azon veszzük észre magunkat tűnődni, hogy vajon hol is lehetnek ezek az emberek ma. S akkor jutunk el a kérdések és válaszok sorozatának és egyben ennek a kiállításnak lényegéhez számomra. Ekkor jövünk rá, hogy ezek az emberek nagy része mai napig áthálózza az egész politikai szférát, azaz még mindig nagy részben a kommunizmus hatása alatt van Románia vezetése. Mikor először hallottam a 2002-ben elkészült budapesti Terror Házáról, nagyon tetszett az ötlet, de egyben nagyon bántam is, hogy bezzeg nálunk nincs ilyen. Hát végre meg lett téve az első lépés. És a következő lépés megtétele is folyamatban van: tervbe van véve a Kommunizmus Múzeumának megalapítása. Elvben a folyó év végére készen is lesz.
Visszatérve a jelenhez, mindenkinek ajánlom, ha teheti, látogassa meg ezt a kiállítást! Március elsejéjig tart.
Blogom felújjítási folyamat alá került. Ennek következtében bizonyos gombok megszüntek avagy meg fognak szünni (nagy része ezeknek vissza fog kerülni), ideiglenesen romlott a blog általános kinézete stb. Ezért elnézéseteket kérem. Előre köszönöm megértéseteket!
Ha jól visszagondolok, szeptember végétől porosodik ezen blogom. Azóta majdnem egyáltalán nem vettem hasznát szegénynek... időnként beindítottam s legjobb esetben ráklikkeltem egyik-másik barát, ismerős blogjának linkjére. Ennyire törődtem vele. :( S hogy miért hanyagoltam ennyire el ezen hű barátomat? Pontosan nem is tudom. Asszem, mert úgy éreztem, hogy friss ötletek nélkül maradtam. Meg aztán időm sem akadt már annyi, mind azelőtt... persze, ez sem mentség majdnem 4 hónap bloggolási szünetre. Igazából kellett nekem egy kis idő introspekcióra, a saját lelki és szakmai fejlődésemre és főleg arra, hogy bloggolásom célját és értelmét újra megleljem a részben megváltozott énemben. Ez a periódus most ér véget. Miért épp most? Azért most, mert most érzem először úgy, hogy megkaptam azt a biztos talajt, aminek eddigi sikertelen keresése okozta a bizonytalanságomat, belső frusztrációmat. Most érzem először úgy, hogy valami olyannal foglalkozom, amibe érdemes belefektetnem időmet, energiámat és fantáziámat. Sok hellyen dolgoztam s sokféle munkát végeztem, mégis számomra ez az első olyan munkakörnyezet, amelyben úgy érzem minden megadatott a személyes és szakmai fejlődésemhez. Ezen biztonságérzetnek - amely egyben egy új cél is életemben - köszönhetően az utóbbi időben sokkal nyugodtabban tudtam szembeállni saját gondolataimmal, érzelmeimmel és úgy érzem, bloggolásom új célját és értelmét is sikerült megtalálnom. További részleteket a későbbi bejegyzéseimben fogok szolgálni. (Akit érdekli, az kivárja.) Most csak annyit akartam tudatni veletek, hogy... I'm back in business!!!
