Hofi Géza, az énekes

Ezen bejegyzésemmel ismertetni szeretném veletek a magyarország minden idők (egyik) legjobb humoristájának, Hofi Gézának egy másik oldalát, a zenei oldalát. Tudom, sokatoknak Hofi ezen oldala is eléggé ismert, de úgy veszem észre, hogy az én generációmban mégis elég sokan alig vagy csak keveset tudnak erről a remek humoristáról és szerintem ez nem jó. Sok darabjának a mondanivalója most is aktuális és mindig is aktuális lesz.

Hofi Géza

Hoffman Géza (1936-2002), színpadi nevén Hofi Géza a minden idők általam ismert magyar humoristái közül messzemenően a legjobb. Zsenialitása többek között a helyzetek, emberi viselkedések utánzásában, ezeknek karikírozásában állt. Ő volt az az ember, aki megszerettette velem a politikai humort... (és a Heti Hetes adás volt az, amelyik később megutáltatta velem ezt a tipusú humort).

Hofi egyik híres színpadi képe 1969-ből

Mindezek mellett Hofi egy nagyon jó zenei hallással és hangutánzóképességgel is rendelkezett. Ő nem csak humorista volt, ő egy kitűnő énekes is volt. Csatolok pár felvételt, hogy erről ti is meggyőződhessetek, ha eddig nem figyeltetek fel rá.


Kezdjük a remekművével, a Piál a Föld című énekkel. Ez a cukrosbácsi We are the World címú énekének a feldolgozása.



Ha jól megfigyeltétek, észrevehettétek, hogy ebben a dalban Hofi 9 híres zenész hangját, öltözködési stílusát és színpadi viselkedését, gesztikulálását utánozza, karikírozza. Ezek között van Zámbo Jimmy, Ray Charles, asszem Louis Armstrong és persze, hogy a cukrosbácsi, Michael Jackson sem hiányzik.
Folytatáskény egy Louis Armstrong parodiát csatolok. A darab két feldolgozását csatolom. Azért mind a kettőt, mert nem tudom közülük kiválasztani a jobbikat.





Akkor most következzen egy könnyebb darab, a Minden asszony életében:



Last, but not least: Egy kiöregedett vadászkutya. Ez a darab 2000-ben lett rögzítve az 1400. című lemezen (a lemez az Élelem bére című darab 1400-ik előadása után lett kiadva, innen kapta nevét). Idézem a bibliográfiájában írottakat: "ezzel a dallal búcsúztatja a leköszönő Göncz Árpád köztársasági elnök urat a Hungexpón rendezett ünnepségen is".



Remélem, hogy ezen bejegyzésemnek sikerülni fog felkeltetni azon emberek érdeklődését is Hofi munkája iránt, akik eddig kevesebbet hallottak, tudtak felőle.
További információkat Hofi Géza életéről, munkásságáról a következő linkre kattanva kaphattok: Hofi Géza hivatalos honlapja (itt található a teljes bibliográfiája és diszkográfiája). Továbbá felvételeinek pár rővid részletét a YouTube ezen linkjén lehet látni.

Most meg jöjjön 3 kép Hofi szobráról. Ez a szobor 2004 december 28-án lett felavatva a "pesti Broadway"-n, a Mikroszkóp Színpad előtt.

Hofi szobrának részlete


A Hofi szobra teljes méretben


Hofi szobra közelről

A "jövo század lesz a végső", mondta Faludy a 21. századra gondolva.

A reggel tudtam meg Sacitól, hogy a tegnap elhunyt Faludy György. 21 nap múlva töltötte volna a 96-ik születésnapját. Szerintem nincs is értelme azt taglalni, hogy mekkora veszteség ez a magyar irodalomnak és általában a magyarságnak. Isten nyugtassa!

Faludy György (1910-2006)

Faludy a magyar irodalom egyik jeles költője, írója és műfordítója. Kétszer el kellett meneküljön Magyarországról. Első alkalommal (1938-ban) zsidó származása és politikai nézetei miatt kellett ezt tegye, második alkalommal 1956-ban menekült el. Összejárta az egész világot és mindenhol, ahol élt, nyomot hagyott maga után. Erre bizonyítékul szolgál az, hogy tavaly emlékparkot készültek létesíteni tiszteletére Torontóban.
Továbbá képek magyarázattal.
„Torontóban az utolsó tizenöt év alatt egy huszonnégy emeletes felhőkarcolóban laktam. Az épület kertjében mókusokat etettem minden nap; már vártak rám, amikor lementem. (...) A fényképet a galambbal Jaqueline d’Amboise készítette rólam. Gondosan ügyelt rá, hogy a galamb szárnyának és az én hajamnak fehérje valahogy összeköttetésbe
lépjen egymással.”




2004. január 31-én a Magyar Kultúra Napja Orosházán. Az idős mesterrel Korbely György újságíró beszélgetett. Milyen szép társítás a könyv a borral... >>> >>>


Nem látom értelmét, hogy többet írjak Faludyról, mert nem látom, hogy mit írhatnék még, amit mások nem írtak volna meg előttem. Elhunyásáról a Népszabadságban lehet olvasni, életéről és munkásságáról itt lehet olvasni (ezen az oldalon található pár vers az erotikus versfordításaiból is), művei egy részét meg itt találjótok meg.

S most következzen pár vers a kedves költőnktől. Az első vers Villon balladájának átköltött fordítása, a második magáról beszél és az utolsó három pedig erotikus versfordítás különböző költőktől. Remélem, legalább annyira fognak tetszeni nektek, mint nekem... :D

Ballada a senki fiáról

Mint nagy kalap borult reám a kék ég,
és hû barátom egy akadt: a köd.
Rakott tálak között kivert az éhség
s halálra fáztam rõt kályhák elõtt.
Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak,
s szájam széléig áradt már a sár,
utam mellett a rózsák elpusztultak
s leheletemtõl megfakult a nyár,
csodálom szinte már a napvilágot,
hogy néha még rongyos vállamra süt,
én, ki megjártam mind a hat világot,
megáldva és leköpve mindenütt.

Fagyott mezõkön birkóztam a széllel,
ruhám csupán egy fügefalevél,
mi sem tisztább számomra, mint az éjjel,
mi sem sötétebb nékem, mint a dél.
A matrózkocsmák mélyén felzokogtam,
ahogy a temetõkben nevetek,
enyém csak az, amit a sárba dobtam,
s mindent megöltem, amit szeretek.
Fehér derével lángveres hajamra
s halántékomra már az õsz feküdt,
és így megyek, fütyülve egymagamban,
megáldva és leköpve mindenütt.

A gyõztes ég fektette rám a sátrát,
a harmattól kék lett a homlokom,
s így kergettem az Istent, aki hátrált,
s a jövendõt, amely az otthonom.
A hegytetõkön órákig pihentem
s megbámultam az izzadt kõtörõt,
de a dómok mellett fütyülve mentem
s kinevettem a cifra püspököt:
s ezért csak csók és korbács hullott árva
testemre, mely oly egyformán feküdt
csipkés párnák között és utcasárban,
megáldva és leköpve mindenütt.

S bár nincs borom, hazám, se feleségem
és lábaim között a szél fütyül:
lesz még pénzem és biztosan remélem,
hogy egy nap nékem minden sikerül.
S ha megúntam, hogy aranytálból éljek,
a palotákat megint otthagyom,
hasamért kánkánt járnak már a férgek,
és valahol az õszi avaron,
egy vén tövisbokor aljában, melyre
csak egy rossz csillag sanda fénye süt:
maradok egyszer, Francois Villon, fekve -
megáldva és leköpve mindenütt.

József Attila temetése

Nem hívlak már. Jól tetted így, Attila:
kamasz szemed és fonnyadt bajuszod
hadd pihenjen örökre itt a lila

domboldalon s szétroncsolt, lecsukott
szembogarad ne nézze többé fájón,
mint járnak úri fogatok lucsok

úton s a pernye hogy esõz a gyáron
s miként lesz mindig másé az öröm -
mert különös nép lakozik e tájon,

a kisbírónak elõre köszön,
s kész dáridón urát hogy felköszöntse,
míg lõre-borba fúl az õs közöny -

hiába volt a versek vér-özönje,
testednek jobb már, hogyha így rohad:
e kornál nem durvább a föld göröngye,

és nem keményebb a tehervonat
vaskereke Babits Mihály szívénél.
Mert görcs, bolond görcs lett a gondolat

vak városunkban, mely reszketve él még,
de új vezér felé görnyed háta,
vagy dunyhái alatt kushad, míg éjfél

után az õrület csapatja járja,
s felbérelt, hitvány, fokos bitangok
garázdálkodnak szerteszét s a gyáva

polgár lapul. Fúhattál riadót
undornak, félelemnek és közönynek -
becsapott, hogy ne sírj, a kiadód,

azt mondta: tõled kétszer annyi könyvet
adott el, mint amennyit eladott,
s mikor rájöttél nem tudtad a könnyet

elfojtani - mert nem volt olvasód,
nem kellettél! Álirodalom kellett,
buta regények s szemét darabok

kellettek nálunk, amíg a lehelet
lassan kifogyott tüdõdbõl s a póz
a drága, a csibészes, mit mint gyermek

hordtál, lehullt, és agyonkínzott
fejedben az õrület vert tanyát.
Mostohaapád ûzött, a kopott

vén Államgép - de szeretõ anyád
is volt, a Haza, és talán ezért
nem volt otthonod s bútoros szobák

közt csavarogtál, havi negyvenért,
és kávéházak füstös páholyában
ültél, kit senki nem hív és nem ért.

De most elmentél s mint golyót a fában
hagytad szívünkben minden szavadat,
s oly messze vagy tõlünk, túl a halálban,

hogy bennünk csak a borzalom maradt,
meg napjaink sötét gyászmenete,
míg felzokogunk, európaiak

a sok turáni közt e fekete
földön. Aludj hát: víz meg ég
nem volt még lágyabb és kékebb, mint e

bús délutánon. Aludj a holt vidék
ölén, hol nincsen híre Dózsa Györgynek.
Aludj, mint Vörösmarty és Vitéz!

Aludj, mert jobb nem élni itt e földek
között, hol fáradt zsellér izzad nyáron
s a téli szél tört ablakon zörget,

hol szolgáknak már nyakkendõ a járom
és német szolgabírát hoz az út,
ki csizmában hág sírodra s fejfádról

lelopja majd a vérszín koszorút.

(Budapest, 1937)

ISMERETLEN SZANSZKRIT KÖLTŐ

Szeretkezés közben

Selymes húsa hozzád tapad, ölébe süpped horgonyod,

körülvesz édes szőre,

csorgatott méz a pillanat, megszédülsz és azt gondolod,

nem válsz el soha tőle,

nincs bánat, gond, se fájdalom, nincs múlt s jövő,

csupán jelen, s száguldasz rajta, meztelen

lovas, amíg az élvezet ágyékodból fejedbe száll,

s libabőr futkos hátadon

szemet hunysz; nyíló, illatos lótuszvirág az életed,

s a mindenség tökéletes.

Szeretkezés után
(Válasz az előbbi versre)

S aztán? Unalmas, latyakos lábfürdő lett a mindenség,

homlokodnál a fejfájás

szúnyogja kering és zizeg, üres vagy, bamba és vvizes.

Nem szólsz, a lány fölösleges.

Mint bogáncs szúr a szőre
az élet cafattá mosott, egy elefánt letaposott.

Kihúzhatnád belőle.

PAUL VERLAINE

Intézeti lányok

A lányok egy szobában laknak az intézetben:
szeptember-alkony hull le, mély színeket sugárzik;
az egyik tizenhat múlt és tizenöt a másik,
hajlékonyak és szőkék s kék szeműek mindketten.

Ámbra illatú, finom ingüket levetették:
a kisebbik félénken áll, s megringatja párás
csípőjét; az idősebb vadul csókolja száját,
míg tenyere kúpjában tartja a kislány mellét.

Aztán eléje térdel, bolond lesz és parázna,
s ágaskodó nyelvével belefúr a barázda
kelyhébe és beissza az aranyló mohát;

a kicsi megvonaglik, s barátnőjéhez nyomja
ölét, ujján az ígért gyönyöröket számoja,
s felvillantja elbűvölt, ártatlan mosolyát.