Tuesday, October 09, 2007

Hofi Géza, az énekes

Ezen bejegyzésemmel ismertetni szeretném veletek a magyarország minden idők (egyik) legjobb humoristájának, Hofi Gézának egy másik oldalát, a zenei oldalát. Tudom, sokatoknak Hofi ezen oldala is eléggé ismert, de úgy veszem észre, hogy az én generációmban mégis elég sokan alig vagy csak keveset tudnak erről a remek humoristáról és szerintem ez nem jó. Sok darabjának a mondanivalója most is aktuális és mindig is aktuális lesz.

Hofi Géza


Hoffman Géza (1936-2002), színpadi nevén Hofi Géza a minden idők általam ismert magyar humoristái közül messzemenően a legjobb. Zsenialitása többek között a helyzetek, emberi viselkedések utánzásában, ezeknek karikírozásában állt. Ő volt az az ember, aki megszerettette velem a politikai humort... (és a Heti Hetes adás volt az, amelyik később megutáltatta velem ezt a tipusú humort).

Hofi egyik híres színpadi képe 1969-ből


Mindezek mellett Hofi egy nagyon jó zenei hallással és hangutánzóképességgel is rendelkezett. Ő nem csak humorista volt, ő egy kitűnő énekes is volt. Csatolok pár felvételt, hogy erről ti is meggyőződhessetek, ha eddig nem figyeltetek fel rá.


Kezdjük a remekművével, a Piál a Föld című énekkel. Ez a cukrosbácsi We are the World címú énekének a feldolgozása.



Ha jól megfigyeltétek, észrevehettétek, hogy ebben a dalban Hofi 9 híres zenész hangját, öltözködési stílusát és színpadi viselkedését, gesztikulálását utánozza, karikírozza. Ezek között van Zámbo Jimmy, Ray Charles, asszem Louis Armstrong és persze, hogy a cukrosbácsi, Michael Jackson sem hiányzik.
Folytatáskény egy Louis Armstrong parodiát csatolok. A darab két feldolgozását csatolom. Azért mind a kettőt, mert nem tudom közülük kiválasztani a jobbikat.





Akkor most következzen egy könnyebb darab, a Minden asszony életében:



Last, but not least: Egy kiöregedett vadászkutya. Ez a darab 2000-ben lett rögzítve az 1400. című lemezen (a lemez az Élelem bére című darab 1400-ik előadása után lett kiadva, innen kapta nevét). Idézem a bibliográfiájában írottakat: "ezzel a dallal búcsúztatja a leköszönő Göncz Árpád köztársasági elnök urat a Hungexpón rendezett ünnepségen is".



Remélem, hogy ezen bejegyzésemnek sikerülni fog felkeltetni azon emberek érdeklődését is Hofi munkája iránt, akik eddig kevesebbet hallottak, tudtak felőle.
További információkat Hofi Géza életéről, munkásságáról a következő linkre kattanva kaphattok: Hofi Géza hivatalos honlapja (itt található a teljes bibliográfiája és diszkográfiája). Továbbá felvételeinek pár rővid részletét a YouTube ezen linkjén lehet látni.

Most meg jöjjön 3 kép Hofi szobráról. Ez a szobor 2004 december 28-án lett felavatva a "
pesti Broadway"-n, a Mikroszkóp Színpad előtt.

Hofi szobrának részlete


A Hofi szobra teljes méretben


Hofi szobra közelről

6 comments:

  1. A Piál a Föld paródiában karikírozott énekesekkel nagyon mellélőttél.
    Lionel Richie, Tina Turner, Harry Belafonte, Michael Jackson, Diana Ross (őt még a szövegbe is belevette: "Ha sósborszesz kell, a Diana se Rossz"), Bruce Springsteen, Stevie Wonder, Ray Charles. A tarkafejű nőt nem tudom ki.

    ReplyDelete
  2. Anonymous21:07

    Cyndy Laupert a "tarka fejű nő"

    ReplyDelete
    Replies
    1. prete12:21

      és a szakállas ősz úriember Harry Belafonte helyett Keny Rogers.

      Delete
    2. prete12:59

      Elnézést, Kenny Rogers.

      Delete
  3. Mivel nem járultam hozzá fotóm itteni közléséhez (forrásmegjelölés nélkül; úgy minden további nélkül lehetett volna), ezért kérem, vagy tegye a kép alá a kép linkjét "készítette bioscoopfan" hyperlink-szöveggel, melyben elég, ha csak a bioscoopfan a hyperlink), vagy távolítsa el a blogjáról; ugyanis az, hogy én a saját oldalamon nyilvánosságra hozom saját készítésű fotómat, nem jelenti azt, hogy korlátlanul vagy engedély nélkül feltegyék más oldalra a fent említett minimális tiszteletből következő cselekvés nélkül. Kérem ennek tiszteletben tartását. Előre is köszönöm. Üdvözlettel: bioscoopfan

    ReplyDelete
  4. (Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy ha valaki joghallgató, akkor különösen be kellene tartania a fentieket, és legalább is tisztában kellene lennie ezekkel a jogkérdésekkel!)

    ReplyDelete